myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 11., vasárnap

JÓSÁG MINDEN KÖRÜLMÉNY KÖZÖTT

„Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.” (Péld 16:24)

A börtönben végzett egészségügyi munka nagy kihívás, mivel sajátságos körülmények között élő betegeket kell kezelnem, és folyamatosan arra törekednem, hogy minden helyzetben jó és kedves legyek. Gyakran megesik, hogy a fogvatartottak nem igazán érdeklődnek a szükséges orvosi ellátás iránt, ezért vagy közönnyel, vagy ellenségesen viszonyulnak az általam nyújtott segítséghez.

De még ilyen körülmények között is minden nap fontos leckéket tanulhat meg az ember, és ha odafigyel, akkor el is raktározhatja azokat a lelki „csomagjába”, és ezekkel tovább élve megtanulja, hogyan kerülhet egyre közelebb a keresztény eszményképhez.

Egyszer az egyik fogvatartott nagyon súlyos, de hamis vádakkal illette az egyik kolleganőmet. Az eset hatalmas feszültséget és nagy szomorúságot okozott mind az érintett személy, mind a munkatársaim számára, ugyanakkor rossz fényt vetett az egész osztályra. A dolgok aztán idővel tisztázódtak. Később azonban ez a vádoló személy orvosi ellátásra szorult. Épp a megvádolt kolleganőm teljesített akkor szolgálatot, ezért neki kellett ellátnia a beteget. Meglepetésemre kedves, barátságos magatartást tanúsított a fogvatartott személy iránt.

Én akkor a megbocsátás és a feltétel nélküli odaadás mennyei példáját fedeztem fel a kolleganőmben. Eszembe jutottak Jézus szavai, amit a tanítványoknak mondott: „Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik” (Lk 6:32). Aznap értettem meg, milyen nagy áldásban részesülünk e nehéz helyzetek által, amelyek próbára teszik a jellemünket, és arra késztetnek, hogy törekedjünk elérni azt a keresztény eszményképet, amit az Úr elvár tőlünk.

Tanulj meg jósággal reagálni minden körülmény között!

Claudia Pletea, egészségügyi asszisztens

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.