myBible logó myBible
Fiókom

2024. január 23., kedd

ÉLŐ VÍZ

„Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Jn 7:38)

A víz létfontosságú számunkra, hiszen az emberi szervezetnek nagyjából 70%-a víz. Napjainkban egyre több szó esik azokról az emberi közösségekről, amelyek vízhiány miatt szenvednek. Míg jelenleg 2,2 milliárd embernek nincs biztonságos vízhez való hozzáférése, az előrejelzések szerint 2050-re olyan mértékben növekszik a világ népessége, hogy ez a szám újabb 2 milliárddal fog nőni, miközben a bolygó vízszükséglete is 30%-kal megemelkedik a jelenlegihez képest. Napjainkban nagyjából 1,9 milliárd ember él vízhiányos területen, s ez a szám 2050-re elérheti a 4 milliárdot, és ezt az állapotot csak tovább súlyosbítja a klímaváltozás.

A Szentírás különleges vízről, az „élő Vízről” beszél, ami az Istenbe vetett hithez, a szívünkhöz és a másokra gyakorolt befolyásunkhoz társítható. Jézus önmagát „élő Víznek” nevezte, és azt mondta a samáriai asszonynak, hogy olyan felüdítő italt kínál számára, ami örökre enyhíti majd a szomját. Szavai által rámutatott, hogy képes kielégíteni a béke, az öröm, a bűntudattól való szabadulás és a megbocsátás utáni vágyat, és megbékéltethet bennünket Istennel. Csak Jézus, az élő Víz enyhíthet lelkünk szomján, és segíthet lemondani a mérgező kapcsolatainkról, az egészségtelen szokásainkról és a szenvedélyekről.

Ezenfelül aki Krisztussal él közösségben, ő maga is lelki befolyási központtá válik, és olyan életerőt nyer, amely, ha hittel társul, hatalmas folyammá növekedve életet és felüdülést nyújt másoknak.

Ma a kötelező két liter víz elfogyasztása mellett szakíts időt az élő Vízre, Jézusra is. Isten Fia meghív, hogy imádkozz és tanulmányozd a Bibliát, hogy felkínálhassa neked a felüdítő italt. Ha hit által elfogadod a mennyei hívást, felüdülést hozhatsz a szomjazó lelkek életébe, akiket mérgezett italaival megrontott a világ.

Hívj fel egy olyan személyt, akivel régóta nem beszéltél, és olvass fel neki egy bibliai ígéretet! Itt az ideje, hogy Isten általad terjessze az „élő Vizet”!

Florin Răduț, lelkipásztor

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.