2024. január 12., péntek
ISTEN BÁRKÁJA
„De Noé kegyelmet talála az Úr előtt. Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.” (1Móz 6:8-9)
A mai szöveget ígéretként kaptam év végén, és a következőképpen gondolkodtam: „Nincs házam, de van egy telkem, és valamikor építek majd rá egy házat.” A családom tagjai négy különböző vallást gyakorolnak, különböző étkezési szokásokkal rendelkeznek, és különböző a szakmájuk, de biztos voltam benne, hogy Isten majd segít „bárkát” építenem a családom számára.
Boldog voltam, ugyanakkor kíváncsi is, hogy az Úr miként fogja megoldani a dolgokat, és azt hittem, hogy közli majd velem a terveit.
Az életúton mindig az Úr tanácsát kerestem. Sokszor megbotlottam, de Ő fölemelt. Felkészített életem minden pillanatára és a Vele való utazásra. Néha eltávolodtam, de amikor nehéz helyzetbe kerültem, Ő úgy döntött, hogy a karjaira emel. Mindig megláttam az Ő szeretetét.
Gondolkoztam, hogy miként fogom megépíteni „családom bárkáját”, de Istennek más terve volt. Egy kisebb gyülekezetbe járok, amelyet nagyszívű tagok alkotnak. Mindannyian szükségét éreztük, hogy az Úr dolgozzon általunk, és egységet adjon, hogy helyesen képviselhessük Őt a világban. Elkezdtünk imádkozni a gyülekezetünkért, támogattuk egymást, testestől-lelkestől vállaltuk a munkát, Isten pedig gyógyulással és áldással jutalmazta meg erőfeszítéseinket. Az idő telt, és én megfeledkeztem a „bárkámról”, de mennyei Atyám nem feledkezett meg róla. Egyik nap felhívott egy kedves barátom: „Van telketek. Gyertek, építsünk rá két házat, egyet nektek, s egy másikat nekem. Nektek nem fog pénzbe kerülni, csak mondjátok meg, hogy milyen legyen a ház.” Eszembe jutott Noé. Mi teljes erőbedobással kezdtük el építeni „Isten bárkáját”, mire Ő gondoskodott rólunk és a családjainkról. Megtanultam, hogy ha az időmet az Ő terveire szentelem, akkor Ő gondoskodik a terveimről és az álmaimról. „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok” (1Pt 5:7). Tudjátok meg, hogy ez valóban így van! Próbáljátok ki! Noé Istennel járt! Uram, segíts meg, hogy teljes szívvel kövessünk Téged!
Mihaela Catia Shalbaf Tabar, orvos
Napnyugta: B 16:59, CT 16:49, IS 16:42, MS 16:56, SM 16:58, DJ 17:07, AR 17:08