KÖZBELÉPÉS AZ ÉLETÉRT

„Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek.” (1Pt 3:8)

Kétezerhuszonegy januárjában javában tombolt a koronavírus járvány. A rettegett betegség, ami megállásra késztetett egy egész bolygót, és életeket követelt, egyre közelebb került hozzám, a munkatársaimhoz, a barátaimhoz, a szeretteimhez és a családomhoz.

Az egyetemen, ahol dolgozom, a barátnőm és a munkatársam közölte velem, hogy nem érzi jól magát, mintha hűlés környékezné, köhög és rázza a hideg… Azon gondolkodtam, hogy mi lehet a baja? Egyszerűen nem voltam hajlandó elhinni, hogy őt is megfertőzte a félelmetes vírus… Mégis ez történt! Mivel egyre hevesebb tünetei voltak, értesítettem mindazokat, akik segíthettek neki, mivel a barátnőm egyedül élt. Üvölteni szerettem volna… a telefonba, a közösségi hálókon… Kértem Istent, hogy találjon megoldást…

Amikor beutalták a kórházba, megállapították, hogy a túlélési esélyei nem haladják meg az 50%-ot. Imádkozással töltött hosszú napok következtek. A kommunikációs csatornákon, közösségi hálókon és különböző csoportokban támogatták őt a munkatársai.

Amikor végre elhagyhatta a kórházat, akkor mondta el, hogy mit élt át. De mindeközben először tapasztalhatta meg, hogy mit jelent a hit és az együtt érző lelkület ereje. Csodálatba ejtette a tudat, hogy olyan sokan imádkoznak érette, és együtt éreznek vele. Ez adott neki bátorságot megküzdeni a kegyetlen vírussal, segített legyőzni az összes félelmeit, és így tudott bízni a nagy Orvos gyógyító hatalmában.

Isten újabb csodát tett! Én pedig, mindazokkal együtt, akik tanúi voltunk ennek a csodának, áldottnak éreztük magunkat, hogy nem hallgattunk, amikor fel kellett emelnünk a hangunkat a munkatársunk és barátunk életének megmentése érdekében!

Mikor bocsátottad magad utoljára Isten rendelkezésére, hogy a magatartásoddal megmentsd valakinek az életét?

Ioana Mia Iuga, egészségügyi asszisztens