Bocsásd meg a mi vétkeinket!

„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!” (Zsoltárok 51:3)

Nem mindent mondanak ki. Erkölcsi felelősségű emberekként, a szerető, szent és igaz Isten gyermekeiként még mindig közel kell kerülnünk hozzá, mint bűnbánók, megbocsátást kérve tőle a vétkeinkre. Lényegében mind megbántjuk az Urat: megbántjuk, mikor kételkedünk a szavában, mert ez a kételkedés bűne; mikor visszaélünk a kegyelmével, és tiltakozunk az ellen, hogy nem mindig kapjuk meg tőle, amit akarunk; mikor hálátlanul elfelejtjük sok irgalmát; mikor önzően csak magunkat nézzük; mikor a büszkeség önelégültté és függetlenné tesz; mikor kegyetlenül bánunk másokkal, és kegyetlen szeszélyből elítéljük és megbíráljuk őket; mikor jobban szeretjük a békét az igazságosságnál; mikor közömbösek maradunk mások szenvedései láttán; mikor a gonoszsággal és árulással szembesülve hallgatásba menekülünk; mikor folyton megsértjük a mennyei Atyát.
Ha majd egy napon azt hisszük, hogy többé nem bántjuk már az Urat, elveszszük az Istentől való bocsánatkérés életbevágó szükségét, és ez azt jelentené, hogy kiestünk a keresztény hitből. Mert a keresztény nem olyan valaki, aki soha nem vét a menny ellen, hanem aki abban a bűntudatban és fájdalmas bűnbánatban él, hogy képtelen megakadályozni a Mindenható megbántását. Minden kereszténynek az élet: bocsánatkérés az Atyától, mert tudják, hogy számukra van mennyei megbocsátás és kegyelem, hogy Jézus meghalt a vétkeikért, és így életük lehet; és a kereszt eltörölte és eltemette Krisztussal együtt minden bűnüket, hogy „minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal” (Efézus 2:5).
Mintha a kegyelem csodája lenne, hogy maga Isten adja a szánkba a bocsánatkérést, nem? Az Úr magához von, és a térdére ültet, hogy kedvesen elmondja nekünk: „Kérjél tőlem bocsánatot”. Lehajol, hogy velünk, bűnösökkel együtt könyörögjön: „Kérjél tőlem bocsánatot”, és így megkapjuk a lelkiismeretünknek békét és nyugalmat adó mennyei bocsánatot. Ez a megbocsátás magának a Mindenhatónak a kinyilatkozása. Anélkül senki nem ismerheti a mennyei Atyát, hogy ne nyerne megbocsátást. Senki sem lehet más előtte, mint egy bocsánatot nyert bűnös. És ahogy Dávid kérte, a mennyei megbocsátás új szívet teremt bennünk: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsoltárok 51:12)
Gyere, és kérd Isten megbocsátását. Valld be neki a bűneidet. Ismerd be a tévedéseidet. Ő itt vár rád.