2020. június 25., csütörtök
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben
„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene.” (2Korinthus 1:3)
Az „Atya” az a cím, amit Istennek adunk ebben az imádságban. Ezt Ő maga nyilatkoztatta ki, és adta a szánkba. Azt szeretné, ha úgy neveznénk, mint a gyerek az apját: ugyanazzal a tisztelettel, ugyanazzal a szeretettel és bizalommal. Miért ezt a nevet választotta az Úr? Mert azt akarja, hogy a megbékélés csodája már a példaima kezdetén megjelenjen, minden könyörgés kezdetén, kegyelme megnyilvánulásaként. Azt akarja, hogy a Miatyánk válasz legyen az örökbefogadásunk jó hírével.
Ne csapjuk be magunkat: elveszettek vagyunk, és az eltévelyedés közben elvesztettük a mennyei Atyánkat; hitetlenségünk, lázadásunk és önzésünk Atya és Isten nélküli árvákká tett minket. Így ha figyelmen kívül hagyjuk a megbékélés jó hírét, miközben ezt a nevet használjuk: az hazugság és ördögi nagyravágyás, mert saját jogon egyedül Jézus az Isten Fia, és csak Ő hívhatja az Urat „Atyának”, mi meg nem. De Krisztus a kereszten megbékéltetett minket a Mindenhatóval, átadva nekünk a fiak jogait, és lehetővé téve a gyermeki adoptációt. „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (Galata 3:26) „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!” (Róma 8:15) Jézus Krisztus kinyitotta előttünk az apai ház ajtaját, ahol Isten szíve kincseit szemlélhetjük feltárva gyermekei előtt.
És azt mondjuk: „mi Atyánk” az „én Atyám” helyett, mert ez egy közbenjáró ima, amiben az emberi család és az egész világ képviselőiként mutatkozunk be az Atyának, ezáltal juthatunk oda a kegyelem trónjához és mindeneknek Atyja gyengédségéhez.
Majd így folytatjuk: „ki vagy a mennyekben”, ez arra emlékeztet, hogy Atyánk az Isten. Ez a menny a mi Atyánk istensége, fennhatósága és dicsősége, ez az Ő abszolút függetlensége és szabadsága, mindannyiunk közelében levő jelenlétének a rejtélye és ugyanakkor az a végtelen távolság, ami elválasztja Őt tőlünk. „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben” azért van a mennyben, mert Ő az Isten, és csakis hittel elmondott imával, a gyermekei imádságával lehet Őt elérni és megérinteni. Igen, Ő Atya és Isten is egyben.
Ma tartsd észben, hogy Isten a te Atyád. Hasonlítasz hozzá. Hozzá tartozol.
Hagyd, hogy gondoskodjon rólad mint egyik szeretett gyermekéről.