2020. június 23., kedd
Taníts imádkozni!
„Ti azért így imádkozzatok!” (Máté 6:9)
Mikor még kicsik voltak az unokáim, megpróbáltuk megtanítani őket imád- kozni étkezések előtt, a kiságyuknál elalvás előtt, és mielőtt elhagytuk volna a házat. Ugyanígy imádkoztunk egy családtag betegségénél vagy egy fellé- pő körülménynél, mert az Isten és az angyalai gondoskodására és törődésére volt szükségünk. A gyerekek utánozták a gesztusainkat, és elismételték nagymama és nagypapa szavait: összetették a kezüket, térdet hajtottak, becsukták a szemüket, és elgügyögték a hallott szavakat. Majd az ima végén egy hangos áment kiáltottak, és elbűvölő mosoly villant föl a kis ártatlan arcukon. Majd egyszer ezek a gyere- kek is úgy fognak imádkozni Istenhez, ahogy a nagymama és nagypapa tanította őket, már anélkül, hogy szükségük lenne a jelenlétünkre hozzá. Jézus is ezt szerette volna elérni a tanítványainál. Máté szerint, miután néhány útmutatást adott nekik a helyes magatartásról az ima alatt, így szólt hozzájuk: „Ti azért így imádkozzatok”, és elmondta a Miatyánk szavait (Máté 6:9–13).
Az Úr imája nem az az ima, ami magától kinő a szívünkből. Ez nem a mienk: ez egy bemutatott, tanító jellegű imádság, ami magától Istentől származik Krisztu- son keresztül. Ez az Atya szava, amiket az ajkunkra helyezett, hogy hozzá intézzük majd. Miután leereszkedett a mennyből hozzánk, visszaküldjük a Mindenhatóhoz, és a Szentlélek csodájával emberi valónk legteljesebb és legbensőségesebb kifejezése lesz, mint egy komoly és mély kérés az életünkért, testvéreink életéért, az egyhá- zunkért, az elveszett világért és minden körülöttünk élő elcsüggedt, elkínzott és nyomorgó emberért.
Milyen csodálatos, hogy tudjuk, a Miatyánkot Isten helyezte az ajkunkra. A Szentlélek is sugall bennünk efelé, így átformál és élővé tesz minket. Az Úr imáját nem szabad csupán egy ismételt kérésként vagy egy ima formális szavaiként értelmezni, hanem mint ami képes megváltoztatni a nehézségeink színezetét vagy kielégíteni az igényeinket. A Miatyánk tanít és nevel: ez maga az élet, hatalom és erő, ez egy ösvény és egy példakép, ami megváltoztatja az életünket, és a megfogal- mazott valóságunkat a korlátokhoz és törekvésekhez igazítja.
Jézuson keresztül Isten nem csak tanít minket erre az imára. Ő velünk együtt mondja. Míg itt élt, addig az ima jelentését személyesítette meg. Megmutatta, hogy Ő maga a testben megjelent Isten Szava és a testté lett imádság is, és ha hiszünk az ígéreteiben, akkor olyanok leszünk, akik kifejezik ezt a példaimát, a Miatyánkot, és az életünkkel fogunk róla tanúskodni.