2020. június 5., péntek
A boldogok
„Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm.” (Róma 14:17)
Egész Galileából jött a nagy tömeg, és Jézus köré gyűlt. A tanítványok leültek mellé a hegyoldalon. Mindenki úgy nézett a Tanítóra, mintha valami fontosat készülne elmondani, és Krisztus tényleg nyilvános szolgálata legjelentősebb prédikációját osztotta meg velük. Csönd telepedett a hallgatóságra, és egy lelkesítő szó hagyta el Isten Fia ajkát: „Boldog”. Hát nem ez minden ember legfőbb vágya?
Luther ezt mondta a boldogmondásokról: „Gyönyörű, drága bevezető, szeretettel, tanítással teljes, Jézus beszéde; a szívek megérintésének leggyengédebb és legjobb módja, kegyelemmel teljes ígéretekkel.” (Idézi: L. Bonnet – A. Shroeder: Commentario del Nuevo Testamento [Újszövetség-kommentár], I. kötet, 93. o.)
A hegyi beszéd bevezető szavában bámulatos üzenet van: egy ígéret; a boldogság, gyönyörűség vagy vidámság egy szóban közölt messiási és eszkatológiai bejelentése, amely átharsogja az összes szomorú élethelyzetet, amin lehet, hogy át kell esnünk ezen a világon. Az Isten országához tartozóknak abban a kiváltságban lesz részük, hogy még akkor is boldogok lesznek, ha az élet borzasztó körülményeket tartogat a számukra. A boldogmondások a belső állapottól és nem a külső körülményektől teszik függővé a jóllétet, mert Isten országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. A boldogmondásokban Jézus felcseréli az emberi értékeket, megtanít az igazi boldogság titkára, és közvetett módon saját csodálatos hasonlóságát kínálja fel nekünk, mert Ő teljesen szegény volt, gyászolt, szelíd volt, éhezett és szomjazott az igazságra, irgalmas volt, tiszta szívű, Ő volt a Teremtő és a valódi béke adományozója, akit igaztalanul üldöztek.
Amúgy nem is olyan messze a valódi boldogság, mint képzeljük. A boldogság Isten ajándéka, hogy naponta örüljünk neki. Ha hit által igazultál meg, akkor a Szentlélektől jövő béke és boldogság van a szívedben. Mi gátol meg, hogy boldog légy? Mi másra van szükséged? Ennek ellenére úgy tűnik, mintha a boldogság káros lenne néhány személyre, és ők arra koncentrálnának, hogy panaszkodva éljenek. Jézus soha nem hívta „boldogoknak” azokat, akiket a világ sikeresnek vagy tiszteletre méltónak tekint. Inkább azokat tartotta boldognak és szerencsésnek, akik igazi kapcsolatban állnak az Atyával.
Ma kérd Isten segítségét, hogy a helyes döntéseket hozhasd meg a boldogságod érdekében.