myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 14., csütörtök

A FELHÁZ

„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ezáltal némelyek, tudtukon kívül angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13:2)

Tudtátok-e, hogy a latin nyelvben a „vendégszeretet”, „kórház” és „menhely” szavak egyazon szógyökből – ospis – származnak, melynek jelentése: „vendég”? Keleten már az ókorból eredő két „szentség” él napjainkban is: a vendégszeretet és a család becsülete.
A régészek szerint az utolsó vacsorát Jézus a tanítványokkal egy jeruzsálemi épületben fogyasztotta el. Ezt az épületet később cenaclumnak, azaz felháznak nevezték el. Milyen láng ég a családod felházában? Lobog-e a vendégszeretet tüze az otthonodban?
Más kutatók szerint azonban a húsvét megünneplésének és az úrvacsora elrendelésének fontos eseményére János Márk édesanyjának, Máriának a házában került sor. Ez a ház a Felsővárosban, Jeruzsálem gazdag negyedében állt. Ugyanitt gyűltek össze az apostolok pünkösdkor is: „… mindnyájan egy akarattal együtt valának” (Csel 2:1). És itt imádkoztak Péter szabadon bocsátásáért is: „És miután ezt megértette, elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyűlve és könyörögnek vala” (Csel 12:12). Mária tehetős asszony lehetett, mivel nagy háza volt, amely gyülekezőhelyként szolgálhatott az első jeruzsálemi keresztények számára. És otthonát teljes szívvel ajánlotta fel az Úrnak. Az is valószínűsíthető, hogy Jézus a tanítványaival több ízben megszállt Mária házában, és a Megváltó jelenléte mély benyomást tett az ifjú Márkra. Mária vendégszeretete azt jelentette, hogy befogadta a mennyei Idegent az otthonába, de főleg az életébe és az ifjú Márk életébe, akiből egy teljes mértékben Jézust követő fiatalember lett! Isten ügye egy újabb misszionáriussal lett gazdagabb, egy evangélistával, aki megírta Jézus élettörténetét!
Légy ma te Jézus karja, lába és szeme! Otthonod egyik helyiségét bocsásd az Ő rendelkezésére!

Daniel Nițulescu

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.