A PÉLDAADÁS HATALMA

„Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.” (1Kor 10:11-12)

A Biblia egyik legszembetűnőbb igazsága az, hogy a jótól egyetlen lépésre sem távolodhatunk el anélkül, hogy veszélybe sodornánk nemcsak magunkat, de mindazokat is, akik a hatáskörünkben vannak. A példaadásnak óriási vonzereje van, és ha természetünk gonosz hajlamainak rendeljük alá magatartásunkat, az csaknem ellenállhatatlan lesz.
A bűn legerősebb bástyája manapság nem a magára hagyott gonosztevő vagy a lecsúszott bűnöző züllött élete, hanem azoké, akik egyébként erényesnek, tiszteletreméltónak és nemes szívűnek látszanak, de dédelgetnek magukban egy bűnt, féltve óvnak egy titkos vétket. Egy olyan léleknek, aki magányosan, titokban küzd valamilyen erőteljes kísértéssel, és a szakadék szélén egyensúlyoz, az imént említett példa szinte kivédhetetlen csábítást jelent számára. Az a személy, akinek világos elképzelései vannak az életről, az igazságról és a tiszteletről, mégis szándékosan áthágja Isten törvényének egyik kitételét, gyakorlatilag odadobja nemes ajándékait a bűn csábításának. A zseniális képesség, a különleges tehetség, az együttérzés, sőt, a bőkezű, szíves jótettek is Sátán csalétkei lesznek, amivel sokakat áttaszít a romlás szakadékának peremén.
Ezért adott Isten oly sok példát arra, hogy mit okoz egyetlen rossz lépés. Attól a szomorú esettől kezdve, ami által bejött a bűn a világba, és az ember elveszítette az Édent, egészen az arról a személyről szóló feljegyzésig, aki harminc ezüstért eladta a dicsőség Urát, a Biblia életrajzai bővelkednek ezekben a példákban. Jelzőfények ezek, amelyek figyelmeztetésként szolgálnak az élet útjáról leágazó mellékutakon. (Nevelés, 150. o.)
A Bibliában található életrajzok arról szólnak, amit minden ember meg fog végül érteni, hogy a bűn csak szégyent és veszteséget hoz, hogy a hitetlenség nyomában bukás jár, de Isten kegyelme a legnagyobb mélységekben is elér bennünket. Végül pedig a bűnbánó lelket a hit felemeli, és abban a kiváltságban részesülhet, hogy Isten a fiává vagy a leányává fogadja. (Nevelés, 151. o.)

Ellen G. White