myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 12., kedd

A LEGNAGYOBB SZÜKSÉG

„A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” (Zak 12:10)

Mindannyian éltünk már át olyan időszakot, amikor nagyon sokat imádkoztunk, korán reggel keltünk tanulmányozás végett, és jó volt arra gondolni, hogy elbeszélgethetünk Istennel. Ez megnyugtatott. Jó volt Isten jelenlétében időzni. Mintha virágba borult volna az életünk. Imádkoztunk a körülöttünk levő emberekért, és tanúi lehettünk Isten munkálkodásának.
Aztán történt valami, és következett egy kompromisszumokkal teli nap. Mondhatnád, hogy nem nagy dolog, viszont ilyen napokon van a legnagyobb szükségünk arra, hogy Krisztus mellett maradjunk. Biztosan tudjátok, miről beszélek. A zsoltáros mondja: „Hirtelen elfeledék cselekedeteit; nem várák az ő tanácsát!” (Zsolt 106:13).
Ezen a világon számos dolog késztet arra, hogy elfeledjük Istent és azokat a csodákat, amelyeket az életünkben tett, kulcsfontosságú pillanatokban kapott támogatásait és segítségét. Ilyenkor a veszély az ajtó előtt leselkedik ránk. Az imának többek között az a rendeltetése, hogy eszünkbe juttatja Isten hatalmát, és azt, ahogy a múltban munkálkodott érettünk, és hogy örök jövőt szeretne biztosítani számunkra.
Amint eltávolodom Istentől, olyan szakadékba zuhanok, ahonnan saját erőből nem tudok kimászni.
Zakariás próféta által mondja az Úr, hogy még a megtérés utáni vágy és az ima szükségességének az érzése is isteni ajándék. Lehet, hogy számtalanszor keresztre szegezted már Krisztust. Isten ma az ima és az irgalmasság lelkületét akarja kitölteni rád. A könnyek természetes reakcióként jelennek meg, amikor a döntéseiddel keresztre szegezted az Urat, de ne feledd: Isten azt szeretné, hogy fordítsd újból a tekintetedet imában a menny felé. Függetlenül bűnöd és árulásod súlyosságától, Isten vár téged.
Uram, töltsd ki ránk az imádság lelkületét! Ámen!

Mihai Petcu

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.