myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 9., szombat

ADJATOK NEKIK ENNI!

„Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni!” (Lk 9:13)

A kenyérszaporítás csodája Istentől való függőségünket példázza. Amikor Krisztus az ötezret megvendégelte, nem volt kéznél étel. Látszólag nem állt semmi a rendelkezésére. Ott volt a pusztában ötezer férfival, és rajtuk kívül a nők és a gyermekek. Jézus nem kérte őket, hogy kövessék oda, hívás és parancs nélkül jöttek, mert vágyakoztak a közelségére. De Jézus tudta, hogy éhesek és kimerültek, hiszen egész nap hallgatták tanítását. Távol voltak otthonuktól, és közelgett az éj. Sokuknak pénzük sem volt élelemre. Ő, aki értük negyven napig böjtölt a pusztában, nem tudta elviselni, hogy éhesen térjenek haza.
A gondviselő Isten helyezte Jézust oda, ahol volt, és mennyei Atyjától várta az eszközt az emberek nyomorának enyhítésére. Amikor bajba kerülünk, Istenben kell bíznunk. Minden válságban hagyatkozzunk Őreá, akinek tárházai kimeríthetetlenek.
Ezzel a csodával az Atya ajándékozta meg Krisztust, és Ő továbbította azt a tanítványoknak, a tanítványok a népnek, az emberek pedig egymásnak. Hasonlóképpen mindazok, akik Krisztussal egyesülnek, megkapják tőle az élet kenyerét, és ők továbbadják másoknak. Tanítványai az eszközök, akik közvetítenek Krisztus és az emberek között. […]
Milyen sokszor elszorul a szívünk a szegények, tudatlanok, szenvedők nyomorának láttán. És megkérdezzük: Mit ér a mi csekélyke erőnk és szűkös készletünk e roppant szükséglettel szemben? Nem kellene megvárnunk valakit, aki tehetségesebb, hogy ő irányítsa a munkát, vagy valamilyen szervezetet, hogy az vállalkozzon rá? Krisztus ezt mondja: „Adjatok nékik ti enni!” Használjátok eszközeiteket, időtöket, képességeiteket! Vigyétek árpakenyereteket Jézushoz!
Ha készletetek nem is elég ezrek táplálására, elég lehet egy valaki részére, Krisztus kezében sok embert táplálhat. A tanítványokhoz hasonlóan add nekik, amid van, és Krisztus megszaporítja azt! Ő megjutalmazza a becsületes, egyszerű bizalmat. Ami csak szűkös készletnek tűnik, gazdag lakomának bizonyul. – A nagy Orvos lábnyomán, 48–49. o.

Ellen G. White

Napnyugta: B 16:35, CT 16:26, IS 16:19, MS 16:34, SM 16:36, CJ 16:37, DJ 16:45, AR 16:46

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.