myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 4., hétfő

A DICSÉRET

„Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután…” (Mt 25:21)

Kaptál-e valaha dicsérő üzenetet vagy levelet? Ha igen, akkor biztosan repesett a szíved az örömtől, hiszen mindannyian szeretjük, ha értékelnek és dicsérnek. A gyermek jelleme csak úgy fejlődhet megfelelő és egészséges módon, ha a szülei dicséretében részesül. Ha a kiskorú gyermek azt látja a családban, hogy a szülők egymást dicsérik, értékelik, akkor a maga során ő is könnyebben fogja dicsérni embertársait. A házasság is sokkal jobban működik, ha a házastársak megtanulják kölcsönösen dicsérni egymást. A munkahelyi hangulat is kellemesebb, ha a munkaadó értékeli az alkalmazottait.
A Szentírásból tudjuk, hogy maga Jézus is több ízben szólt dicsérő szavakat. A mai szöveg egy példázat során hangzott el, amelyben Jézus egy gazdáról beszélt, aki megdicsérte a feladatát jól végző szolgáját.
Jézus a következő szavakkal dicsérte meg az asszonyt, aki mirhát öntött a fejére: „Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére” (Mk 14:9).
De Jézus figyelme az apró tettekre is kiterjedt, hiszen a templomban a két fillért adományozó asszonyt is megdicsérte: „Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete” (Lk 21:3). A fenti esetekben Jézus Krisztus példát adott a dicséretre vonatkozóan.
Ha elhatározzátok, hogy tudatosan megdicséritek a családtagjaitokat, gyermekeiteket, szüleiteket, férjeteket, felségeteket, munkatársaitokat vagy barátaitokat, akkor tulajdonképpen a javukat szolgáljátok, és az ő érdekükben tesztek jót. A dicséret a gondoskodás, a támogatás és a ragaszkodás kifejezésének egyik módja, amelynek eredményei meg fognak mutatkozni mind a családban, mind az emberekkel ápolt kapcsolatainkban.
Fordítsátok ma a figyelmeteket az apró dolgok felé, amelyeket értékelhettek az embertársaitokban. A dicsérettel tulajdonképpen értéket kínáltok fel, és értéket kaptok vissza.

Bíró Szilárd

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.