2023. november 26., vasárnap
AZ Ő TANÍTÁSA
„Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!” (Jób 22:22)
A nevelés, az oktatás a legszebb és legösszetettebb művészet. Azt feltételezi, hogy higgyünk az életben, még ha az út könnyekkel és szenvedéssel van is teli, és csak nagy erőfeszítések árán haladunk előre. Nevelni azt jelenti, hogy reménykedünk a jövőben még akkor is, ha az új nemzedékek gyakran csalódást okoznak. Augusto Cury szerint tanítani annyit tesz, mint „bölcsességet vetni, és türelemmel aratni.”
A fentiek értelmében, a hatalmas felelősség félelmével vállaltam el 2021-ben az aradi „John Huenergardt” elemi iskola előkészítő osztályának oktatását. Ez volt az iskola első előkészítő osztálya. Az első iskolai napon vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Amikor láttam a kis tanulók tétova lépteit, kíváncsi tekintetét, rádöbbentem, hogy ez tulajdonképpen az én első iskolai napom is. Nem tudtam, hogy a „tanáraim” neve Maya, Alfred, Iasmina és Mayra.
Lehet, most felteszitek a kérdést, hogy milyen volt az éppen befejeződő iskolai év. Nem tudom pontosan, hogy nekik milyen volt, de azt igen, hogy számomra mit jelentett. Kis oktatóim ez idő alatt megtanították nekem, hogy annyira jó érzés az esőben sétálni, és hogy minden hóesésnek úgy örüljek, mintha az első volna. Megmutatták, hogy egy felfújt lufi végtelen játszási lehetőségeket kínál, hogy a jövőnket lerajzolhatjuk krétával az aszfaltra, és csak türelemmel figyelhetjük meg a növények növekedését.
Azért hívhattak „tanító néninek”, mert ők maguk vontak közelebb az egyszerű dolgokhoz, és ahhoz, Aki ismeri mindezeket. Miközben tanítottam őket, a lelkük is formálódott, csakúgy, mint az enyém. Ma azért imádkozom, hogy az Úr adjon nekem az Ő bölcsességéből, és tanítson engem.
Akárhol is vagytok, amikor ezt az áhítatot olvassátok, meghívlak, imádkozzatok velem együtt az országunkban zajló keresztény oktatásért. Isten áldjon meg benneteket!
Emanuela Gâșman