2023. november 20., hétfő
SZERESD ELLENSÉGEIDET!
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket! Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5:43-45)
Sokszor érezzük tehetetleneknek magunkat. Az egyik legnyugtalanítóbb dolog, amiről sajnos oly gyakran hallani: a fegyverek használata az iskolákban. Emlékszem, mennyire megdöbbentem, amikor a Sandy Hook középiskolában történt támadásról értesültem. Az iskola előtt gyülekező szülők és gyerekek képe összetörte a szívemet. Belegondoltam, milyen gyötrelmeket élhettek át a szülők, akik hamarosan megtudták, hogy gyermekük nem élte túl a támadást.
Könnyű ismételgetni, hogy „Isten a szeretet”, de amikor ilyen elképzelhetetlen tragédiák történnek, hogyan szerethetnénk az ellenségeinket? Ismerjük őket? A sofőrt, aki elém vágott az autópályán? A kollégát, aki megnehezíti az életemet a munkahelyemen, vagy azokat az embereket, akik az enyémtől eltérő politikai nézeteket vallanak? Azt a szülőt, aki nem lép közbe, amikor a gyermeke az én gyermekemet bántalmazza?
Jézus azt mondja, hogy mindenkit szeretnünk kell, aki ártani akar nekünk. Be kell vallanom, hogy egyszerűen nem tudom ezt megtenni. Nyilvánvalóan nem vagyok képes ilyen tettekre tragédiák, szörnyű szenvedések közepette. Amit tehetek, hogy minden nap átadom az érzéseimet Istennek, és kérem, hogy segítsen nekem szeretni az ellenségeimet. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy Isten meghalt az ellenségeimért. Ő ugyanúgy szereti őket, mint engem. Nehéz ezt megérteni, de még nehezebb a következő szintre lépni, ami az elméletből a gyakorlatba való átmenet, az elv alapján való cselekvés. Ahogy Máté 5:44 verse mondja, imádkoznunk kell azokért, akik rosszul bánnak velünk. Ebben a néhány szóban rejlik az átalakulás kulcsa.
Atyám, kérlek, bocsásd meg haragomat, és segíts megbocsátanom ellenségeimnek! Segíts, hogy keresztény lelkületet adjak át gyermekeimnek, hogy mindannyian egyre jobban hasonlítsunk Rád!
Coleen Duncan