HÁLA

„Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.” (1Ján 3:1)

Néha a gyerekeim különböző dolgokat kérnek tőlem, és miután megkapják, máris újabb dolgok után vágyakoznak. Van, hogy megkérdezem tőlük: „És ha nem kapjátok meg, amit kértek, mi történik? Meg fogtok halni?”
„Nem, anya!” – felelik unottan. Mivel szeretjük a gyermekeinket, szeretünk nekik dolgokat adni vagy meglepni őket, de az állandó zsörtölődés és a még több dolog követelése elgondolkodtathat: azért szeretnek-e minket a gyerekek, akik vagyunk, vagy azért, amit adunk nekik? Amikor panaszkodnak, emlékeztetem magam az összképre: a menny és a föld jövendő polgárait nevelem.
Alkalmanként az elképzelhetetlent is megteszem: adok nekik valamit, amit nem érdemelnek meg. Amikor meglepődve kérdezik, hogy milyen alkalomból, ezt mondom nekik: „Ezt hívják kegyelemnek. Olyasmit kapunk, amit nem érdemlünk meg.” Ez egy rendszeres emlékeztető számunkra, hogy milyen csodálatos Isten.
Nagyon különbözöm a gyermekeimtől az Istennel való kapcsolatomban? Egy kérésekkel teli listát mutatok neki: „Uram, kérlek, add meg nekem ezt, vagy segíts abban, vagy tedd, hogy ez történjen velem! Uram, gyógyítsd meg a barátnőmet, tüntesd el a csomót a mellemben, szabadíts meg a zsarnokoktól, akik nem hagyják békén a fiamat!” Azt várjuk Istentől, mint az Aladdin lámpájában lakozó szellemtől: teljesítse minden kívánságunkat!
Miért ne tennénk ma valami váratlan dolgot, és ne kérjünk cserébe semmit? Megköszönhetjük Neki a szeretetet, amit nagylelkűen és folyamatosan ad nekünk. Beszéljünk reményeinkről és álmainkról, és osszuk meg vele félelmeinket és kétségeinket! Mesélhetünk neki egy kicsit arról, hogy milyen volt a napunk, és milyen vicces kis események mosolyogtattak meg minket. Miért ne dicsérnénk Őt látványos tetteiért, miért ne ugrálnánk boldogságunkban a jó cselekedetei miatt? Tapsoljunk örömünkben, hogy egy király gyermekeinek nevezhetjük magunkat! Imádjuk Őt, a Teremtőt, mert szívünk még mindig dobog a mellkasunkban! Beszéljünk hozzá barátként!
Atyám, köszönöm, hogy önzőségem ellenére szeretsz engem! Én is szeretlek!

Yvonne Rodney