myBible logó myBible
Fiókom

2023. november 10., péntek

TE VAGY AZ!

„Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.” (Zsolt 139:16)

Négyéves kislányunk egy gyermek-Bibliában nézegette a képeket. Amikor meglátta azt, amelyen Jézus a kereszten függ két másik keresztre feszített között, megkérdezte:
– Jézusból három van? Majd megnézett egy másik képet, amelyen Jézus töviskoronát visel. – Mi van a hajában?
– Töviskorona – válaszoltam.
– Miért kellett viselnie?
– Az emberek, akik nem szerették Őt, tették a fejére.
– De Ő nem akarta?
– Nem.
Micsoda hihetetlen pillanat! Milyen megható, hogy szülőként mi lehetünk az elsők, akik elmagyarázhatjuk gyermekeinknek Jézus halálának és megváltási tervének történetét! Néha, amikor el vagyunk foglalva a gyerekekért végzett házimunkáinkkal, s megpróbáljuk őket megtanítani az engedelmességre vagy a szobatisztaságra, majd békítéssel és a ház takarításával folytatjuk a sort, szem elől tévesztjük azt a felbecsülhetetlen kiváltságot, ami nekünk, szülőknek jár: tanítani őket Jézusról, és segíteni őket a mennyországra való felkészülésben.
Isten azt akarja, hogy gyermekeink elsősorban rajtunk keresztül tanuljanak Róla. Ez a gondolat néha ijesztőnek tűnhet, de egyben különösen nagy hivatás és áldás is számunkra. Ha úgy érzed, hogy a szombatiskolai tanító vagy a lelkészed és a felesége sokkal jobb munkát végezne a gyermekeiddel, mint te, ne feledd: Isten nem őket választotta a gyermeked szüleinek. Ő téged választott. Ő rendelt el téged, ő tett félre, és a fenti vers szerint terveket készített neked a mai napra.
Csak azok értik a szülői feladatot, akik már átélték. Isten arra használja fel ezt, hogy felnyissa a szemünket arra, hogy kik is vagyunk valójában, és megérleljen minket a szentségben. Miért ne ragadnánk meg minden alkalmat arra, hogy szeressük, tanítsuk, vigasztaljuk gyermekeinket, és példát mutassunk nekik? Te vagy a mindenük, és te vagy az a személy, akit Isten kiválasztott, hogy felnevelje őket.
Uram, köszönöm, hogy kiválasztottál, és köszönöm a gyermekeket, akiket kifejezetten nekem választottál! Kérlek, adj erőt, hogy bölcsen neveljem őket, és áraszd rám és a körülöttem élőkre a Te szeretetedet!

Heather Krick

Napnyugta: B 16:54, CT 16:44, IS 16:41, MS 16:54, SM 16:58, CJ 16:59, DJ 17:03, AR 17:06
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.