myBible logó myBible
Fiókom

2023. november 1., szerda

AZÉRT, MERT… SZERETLEK

„Mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.” (Jer 31:3)

Az intimitás elsősorban kapcsolatot, kapcsolódást jelent, függetlenül attól, hogy ölelésről, vigasztalásról, romantikus megnyilvánulásokról, vagy egyéb, az emberi kapcsolatok különleges megnyilatkozásairól van szó. Kétségkívül ez a családi egység egyik nagyon fontos tényezője. Az ilyen pillanatokból születnek a mély érzelmek, majd a csodás emlékek, amelyek az évek során összekötnek bennünket.
Az intimitás feltétele a tisztelet, a szeretet és a jószívűség. Akkor fejlődik ki, ha együttérzéssel, figyelemmel fordulunk valakihez, amikor jelen vagyunk az életében, mert az ilyen magatartások eredményezik, hogy az illető megnyitja előttünk a szívét, lelkét. Így születik meg a bizalom, és alakul ki a lelki, majd a testi közelség utáni vágy. A családban ez a bizalmi kapcsolat egyrészt a házastársak között, majd ennek tükrében a szülők és a gyermekek, valamint a testvérek között is kialakul. Ez tartja fenn a családi egységet, és teremti meg a családiasság érzését.
Nagyon fontos figyelnünk a részletekre, hogy fenntarthassuk a bizalmi kapcsolatot. Általában milyen hangnemben zajlanak a családi beszélgetéseink? Meleg, együttérző, vagy közömbös, gúnyos, ellenséges? Az erre a kérdésre adott válasz sok mindent megmagyaráz a házastársak, illetve a szülő-gyermek kapcsolat kudarcainak okáról. A bizalmi kapcsolat megteremtésének egyik feltétele a figyelmesség, a válaszreakció, az együttérzés és a nyugalom, amely kialakítja a szükséges légkört. Mivel mindezek nem maguktól jelennek meg egy kapcsolatban, szükséges naponta eldöntenünk, hogy családunkban is tükrözni fogjuk Isten jóságát és szeretetét.
Legyünk áldás családtagjaink számára, ahogy Isten is áldás számunkra nap mint nap.

Váradi Róbert

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.