myBible logó myBible
Fiókom

2023. október 30., hétfő

JÉZUSHOZ HASONLÓAN

„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3:18)

A mai szülőknek rendkívüli kihívásokkal kell szembenézniük, hogy megfelelő erkölcsi értékeket valló gyermekeket neveljenek, akik felnőve befolyásolni fogják a körülöttük lévő világot. A jó példák kevésnek és távolinak tűnhetnek. Hová forduljunk tehát szülőkként útmutatásért ebben a kritikus időszakban? Hogyan tanítsuk meg a gyermekeinket arra, hogy jobban hasonlítsanak Jézusra?
A válasz az ember Jézus Krisztusban található. Jézus az erkölcsi mérce ebben a bukott világban. Szülőként alaposan meg kell vizsgálnunk magunkat, ha azt akarjuk, hogy a tanítás, amelyet gyermekeinknek adunk Jézusról, hatékony legyen. Hogyan oszthatnánk meg valamit, amit mi magunk sem értünk? Ha azt akarjuk, hogy a kicsinyeink megismerjék Jézust, akkor nekünk is meg kell ismernünk Őt.
Szülőkként szilárd alapot kell elhelyeznünk a Kősziklára. Ahogyan a gyermekeket szeretettel hívta lábaihoz, Jézus minket is arra hív, hogy álljunk mellé és tanuljunk tőle. Ő adta nekünk a tökéletes példát arra, hogy könyörületesek, szeretetteljesek, tisztelettudóak és engedelmesek legyünk. Minden nap tanulnunk kell Tőle, ha azt akarjuk, hogy a fiaink és lányaink olyanok legyenek, mint Ő.
Gyermekeink lesznek a holnap vezetői. Lelkiismeretesen meg kell tanítanunk őket, hogyan kapaszkodjanak szorosan Abba, Aki a holnapot a tenyerén tartja, szeretetteljes módon megmutatva nekik, hogyan tükrözzék Annak szépségét, Aki az életét adta mindenkiért.
Gyertek, szenteljük magunkat annak, hogy keressük és megismerjük Őt! Örökkévalóságra kiható következmények forognak kockán az egész családunk számára. Mutassuk meg példánkkal, hogy mit jelent időt tölteni az Ige tanulmányozásával, imádsággal, Jézus megismerésével. Engedjük, hogy a Szentlélek szerető és szerethető keresztényekké alakítson át minket. Isten segítsen abban, hogy az az öröm, amit Jézus és mások szolgálásakor érzünk, ihlesse gyermekeinket, követendő példát nyújtva számukra.
Uram, azt szeretném, hogy a gyermekeim olyanok legyenek, mint Te! Kérlek, segíts nekem, hogy minden nap szeressek! Mindez csak a Te kegyelmed által lehetséges, Uram!

Ronica Smit

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.