2023. október 16., hétfő
HOZZUK A GYERMEKEKET A KERESZTHEZ!
„Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézs 41:10)
A zarándok útja című könyv számomra egyik kedvenc részlete az, amikor a főszereplő végül megérkezik a kereszthez a terhével együtt. Ahogy ott áll, elviselhetetlen terhe hirtelen a földre esik, legurul a hegyről, és valahol egy üres sírban vész el.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de néha úgy gondolom, hogy a legnagyobb terhet a gyermekeink képezik. Nem úgy értem, hogy érzelmi terhet jelentenek, hanem abban az értelemben mondom, hogy ők azok, akikkel a legtöbbet törődünk. Álmatlanul aggódunk, ha betegek és nehezen gyógyulnak. Felébredünk az éjszaka közepén, ha kiáltanak utánunk, és futórekordokat döntünk, ha fennáll a veszélye annak, hogy valamilyen módon megsérülhetnek.
A gyermekünk a legnagyobb kincsünk és egyben a legnagyobb terhünk is. Ezért kell nekünk, keresztényeknek a kereszthez vinnünk őket.
Emlékszem, milyen volt, amikor a fiunknál, Noénál tanulási rendellenességet diagnosztizáltak. Sírni akartam, mert bár tanácsadó vagyok, úgy éreztem, túl nagy ez a teher számomra, hogy nekem kell segítenem a saját fiamnak megbirkózni ezzel a fogyatékossággal. Aztán eszembe jutott, hogy a férjem és én nem vagyunk egyedül a Noé felnevelésére tett erőfeszítéseinkben. Isten teremtette őt, és mindent tudott róla. Ha a Noéval kapcsolatos terheimet Krisztushoz viszem, akkor megszabadulok minden félelemtől és stressztől.
Akár fogyatékos, akár egészséges gyermek szülője vagy, Isten melletted áll. Lát téged és ismeri szükségleteidet. Várja, hogy megadja neked az erőt és a készségeket, amelyekre szükséged van ahhoz, hogy gyermekedet Krisztus tanítványaként neveld fel. Megadja neked a bölcsességet, ami hiányzik. Mindössze annyit kell tenned, hogy elmész a kereszthez, és gyermekedet Jézus lábaihoz teszed.
Uram, kérlek, segíts, hogy hordozzuk terheinket és hozzád vigyük gondjainkat, hogy így szabaddá válhassunk és azok a szülők lehessünk, akiknek Te elhívtál minket!
Ashley Woodruff