myBible logó myBible
Fiókom

2023. október 12., csütörtök

VISELD AZ ISTENI KÉPMÁST!

„És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett…” (Ef 4:24)

A kinyilatkoztatások alapján Isten legjellegzetesebb tulajdonsága a szeretet. Ennél találóbban sem a Szentírásban, sem bármely más kinyilatkoztatási formában nem találjuk bemutatva Őt. A szeretet mindent magában foglal, mivel a szeretet a „legnagyobb”.
Sajnos olyannyira közhellyé vált a kijelentés, miszerint „Isten a szeretet”, hogy már szinte senkinek sem jelent különösebben sokat. Úgy tűnik, hogy még a legvallásosabb emberek számára is az „Isten képmásának helyreállítása az emberben” nem az isteni szeretet helyreállításával kezdődik.
Sőt mi több, az Isten és az embertársak iránti szeretet félreértelmezése nagyon sok szenvedést okoz. Ha a szeretet nem olyan, mint az isteni szeretet, akkor lehet bárminek nevezni, csak szeretetnek nem. Gondolj arra, hogy mi lett volna, ha Isten százszor is elmondta volna az embernek, hogy szereti őt, de soha semmit sem tett volna érette vagy az üdvössége érdekében! Isten szeretete szavakban és tettekben jut kifejezésre. Ő nemcsak szól, hanem megmutatta, és folyamatosan ki is fejezi, hogy szeret bennünket.
A férj és a feleség együtt Isten képére és hasonlatosságára lettek egybeszerkesztve. Isten képmásának kell láthatóvá válnia bennük, és nemcsak akkor, amikor a férjet vagy a feleséget külön egyénként szemlélik, hanem főleg akkor, amikor láthatóvá válik egymás iránti szeretetük. „A szeretetteljes ház, ahol a szeretetet szavakban, tekintetekben és tettekben fejezik ki, az a hely, ahol az angyalok szívesen jelennek meg, és megszentelik azt a dicsőség fényének sugaraival” (Ellen G. White: Boldog otthon, 109. o.).
Miután befejezed e sorok olvasását, ne feledd, hogy Isten képmását kell viselned. Mondd el az élettársadnak, hogy szereted őt! Mondd és mutasd is ki! Tégy meg érette valamit, amit még sosem tettél, de amiről tudod, hogy a szeretetedet fejezi ki, és amivel örömöt szerzel neki.

Iosif Paşca

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.