myBible logó myBible
Fiókom

2023. október 10., kedd

FEGYELEM A CSALÁDBAN

„Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” (Zsolt 85:11)

Az egészséges családi kapcsolatokban szükség van korlátokra is. Ezek a korlátok határozzák meg azt a fizikai és érzelmi teret, amely biztosítja a kiegyensúlyozott fejlődést, biztonságot nyújt, felelősségeket és szerepeket határoz meg, és szintén ezek a korlátok tükrözik a másik fél szükségletei és érzelmei iránti tiszteletet is. A korlátok némelyikének azonban időközben változnia is kell, például a gyermekek növekedésével és felelősségtudó felnőtté válásával egy időben.
A közeli családi kapcsolatok létfontosságúak, viszont a korlátokra itt is szükség van. Némely otthonban a családtagok kapcsolatát alig látható, vagy akár teljesen láthatatlan korlátok jellemzik. Mind a szerepek, mind az elvárások zavarosak, a szülők túlzottan és helytelenül támaszkodnak a gyermekeikre, pedig anélkül is meglennének, a gyerekek pedig túlságosan is a szüleiktől függnek érzelmi és anyagi téren még abban az életkorban is, amikor már meg kellene állniuk a saját lábukon. Ez azonban egyáltalán nem egészséges.
A hatékony fegyelem érdekében mindenekelőtt szükség van határozott szabályrendszerre. A gyermeknek tudnia kell, hogy mit szabad és mit nem. Gondoskodásuk által a szülők egyformán felelősek a gyermek teljes körű fejlődéséért. Meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a gyermekek megértették a szabályokat, de ha így is áthágják azokat, a szülők kötelessége helyreigazítani a kicsinyek magatartását. De hogy tehetik ezt a legjobb módon? Ellen G. White a következőt tanácsolja: „A gyermekek jövője érdekében szelíd, szeretetteljes, de határozott fegyelmet kell alkalmazni” (Counsels to Parents, Teachers and Students, 111. o.).
A szülők arra hívattak el, hogy a fegyelmezés alkalmazásában Istenhez hasonlóan a szeretetet az igazságossággal ötvözzék. A fegyelmezés célja magasztos eszményképek felé vezérelni a gyermekeket, hogy egyre hasonlóbbá váljanak mennyei Atyánkhoz. Határozd el még ma, hogy Isten eszközeként hozzájárulsz gyermeked mennyei eszménykép szerinti növekedéséhez.

Váradi Róbert

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.