ERŐ MINDEN ÓRÁBAN

„Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2Kor 12:9)

Nemrég kápláni szolgálatot vállaltam egy adventista óvodában, így már közelebbről is láthatom, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek az óvónők.
Az otthoni vagy az iskolai nevelés talán ma a legnehezebb. A szülők időhiánya és jelenlétük nélkülözése, a technológia varázsa, az egészségtelen és izgató étkezés, a nyugalmat árasztó természettel való kapcsolat hiánya a sok más egyéb tényező mellett nehezen kezelhető gyermekeket nevel.
Ezeket a hatásokat az intézményeinkben is érzékelik az óvónők, tanítók és tanárok, és még a legképzettebb személy is felteszi a kérdést: Hol tévedtem? Miért nem működnek a módszereim? Hogyan kellene eljárnom a nehezen kezelhető diákokkal? Hogyan beszélhetnék még célravezetőbben? Ezekre a személyekre néha rátelepszik a bűntudat, a csüggedés, a kimerültség érzése, valamint a küzdelem feladásának gondolata.
Íme, egy bátorítás az előbb említett helyzetekre: „Ha nevelői szolgálatot vállaltok az iskolában, mutassatok példát a diákoknak, és minden reggel ajánljátok őket imában Istennek. Tőle várjatok erőt minden órában, és higgyétek, hogy Ő megsegít… A tanárnak nem szabad elcsüggednie. A megpróbáltatások révén értékes 
tapasztalatokat szerzünk. Ha a diákok engedetlenek, annál nagyobb szükség van a kitartásra. Iskoláinkat pontosan ilyen diákokért alapítottuk. Éppen azokat a gyermekeket kell megmentenünk, akiknek a szülei elhanyagolták a nevelést és a fegyelmezést” (Ellen G. White: Counsels to Parents, Teachers and Students, 124–125. o.).
Ezek a gondolatok tettekre késztető bátorítást jelentenek, és sokkal szélesebb látásmódot biztosítanak intézményeink rendeltetésére vonatkozóan. Habár nehéz, nagyon nehéz a feladat, éppen ezért létezünk. Általában szívesen kerüljük a nehézséget és a próbát, de a fenti tanács arra buzdít, hogy tartsunk ki, küzdjünk és legyünk bátrak. Az erőt mindehhez Isten ígérte meg nekünk: „Tőle várjatok erőt minden órában, és higgyétek, hogy Ő megsegít!”

Daniel Florea