2023. szeptember 26., kedd
HITHŐSÖK ISKOLÁJA
„És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ézs 6:8)
Miközben a Zsid 11. fejezetében felsorolt bibliai személyiségekről olvasunk, csodálatba ejtenek bennünket a hithősök történetei. De hogyan is tűntek fel ők? A hit e tulajdonságaival születtek, vagy fokozatosan szerezték meg ezeket a hittapasztalatokat? Igazából minden hithős a családban kapta a nevelését. Ők is voltak gyerekek, játszottak, nevettek vagy sírtak a szüleik ölében, hallhatták a felnőttek tanácsait, és megtanultak engedelmeskedni. Megfigyelhető, hogy van néhány közös vonás, amely a hithősök mindenikében megtalálható, és ezek a vonások a családi körben alakíthatók ki. Elsősorban, ha megtanítod a gyermekednek felismerni Isten hangját és hallgatni az Igére, ezzel egy létfontosságú kulcsot adsz a kezébe, amely révén Isten hithősévé válhat. Mivel az ember szívét megszólító isteni szó minden esetben megerősítést nyer az Igében, első lépésként meg kell tanítanunk gyermekeinknek Isten Igéjét. Másodsorban, a hithősöket arra tanították, hogy higgyenek Isten ígéreteiben, és engedjék magukat az Úrtól vezettetni. Noha addig még nem esett eső a földre, Noé elhitte Istennek, hogy özönvíz lesz, és megépítette a bárkát. Habár a százéves Ábrahámnak még nem születtek gyermekei, mégis elhitte, hogy Isten nagy nép atyjává teszi őt. Töretlen hitüket Isten csodálatos győzelmekkel jutalmazta meg. Harmadsorban, azok a szülők, akik hithősöket szeretnének nevelni, naponta kérniük kell a Szentlélek kenetét a gyermekeikre. Isten Lelke érzékennyé teheti a szívüket, és elméjüket a lelki győzelmek felé vezetheti. Negyedsorban pedig, a hithősök megtanulták dicsőíteni Istent. János apostol Jel 4:9-11 versében látta, hogy a huszonnégy vén Istent dicsőíti, és Jézus lábai elé borulva imádja Őt. Gyermekeink növekedni fognak a családban, ha megtanítjuk őket dicsőíteni és magasztalni Isten nevét. Ma épp a te családod lehet a jövendőbeli hithősök iskolája.
Valentin Filimon