2023. szeptember 23., szombat
AZ OTTHON – OLTÁR ÉS VILÁGOSSÁG
„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” (Mt 5:14)
Mindazoknak, akik ma Jézus Krisztushoz jönnek, emlékezniük kell arra, hogy érdemei olyanok, akár a tömjén illata, mely beillatozza a bűneiket elhagyók, a bocsánatot, irgalmat és kegyelmet nyerők imáit. Állandóan szükségünk van Krisztus közbenjárására. Az alázatos szívnek naponta, reggel és este imádkoznia kell, és imáira mennyei kegyelem, béke és öröm lesz a válasz… Azok, akik vallják, hogy szeretik Istent, a régi idők pátriárkáihoz hasonlóan emeljenek oltárt az Úrnak mindenütt, ahol felállítják sátrukat. Ha van idő, amikor minden háznak az imádság házának kell lennie, akkor az most van. Apák és anyák emeljék fel szívüket gyakran Istenhez, és könyörögjenek alázatosan önmagukért és gyermekeikért! Az apa mint a család papja tegye Isten oltárára a reggeli és esti áldozatot, amíg a feleség és a gyermekek együtt imádkoznak és dicsőítik Istent. Az ilyen családban Jézus szívesen tartózkodik. Szent világosság sugározzék minden keresztény családból! A szeretet tettekben nyilvánuljon meg! Legyen ez a szeretet láthatóvá az egymással való érintkezésben – tükröződjék figyelmességben, kedvességben, szelíd, önzetlen előzékenységben! Vannak olyan otthonok, ahol megvalósul ez az elv – otthonok, ahol Istent imádják, és ahol a legőszintébb szeretet uralkodik. Ezekből reggel és este jó illatként száll fel az ima Istenhez, akinek ajándékai és áldásai reggeli harmatként hullnak az imádkozóra. Jézust követve, Őrá tekintve, aki hited Szerzője és Bevégzője, érezni fogod, hogy a szeme láttára fáradozol, hogy jelenléte hat rád folyton, és ismeri indítékaidat. Minden lépésnél alázatosan fogod kérdezni: Tetszeni fog-e Jézusnak? Isten dicsőségét fogja-e szolgálni? Reggel és este szálljon buzgó imád Istenhez áldásért, irányításért. Az igazi ima megragadja a Mindenható erősségét, és győzelmet ad nekünk. A keresztény térden nyer erőt, hogy ellenálljon a kísértésnek. – Az imádság, 21–22. o.
Ellen G. White
Napnyugta: B 19:12, CT 19:01, IS 19:06, MS 19:18, CJ 19:21, SM 19:25, DJ 19:21, AR 19:29 271