myBible logó myBible
Fiókom

2023. szeptember 20., szerda

A MENNY ÖRÖME

„Annakokáért örüljetek egek és akik lakoztok azokban! Jaj a föld és a tenger lakosainak, mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van.” (Jel 12:12)

A mai szöveg szerint a menny azért örül, mert Krisztus legyőzte Sátánt a kereszten. Ugyanebben a fejezetben találjuk meg a győzelem kulcsát is: „És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mind halálig” (11. v.). A családban felmerülő konfliktusra a megoldás a Bárány vére, vagyis az újszövetség vére, amely a megbocsátásról beszél. Mivel Isten megbocsátotta a bűneinket, nekünk is kötelességünk megbocsátani. A megbocsátás azon döntésünket vagy választásunkat képezi, hogy lemondunk a jogos bosszúról és az ellenünk vétkezővel szembeni negatív gondolatainkról, hogy megszabadulhassunk a haragtól és az ellenérzésektől, és elkerüljük a régi kígyóhoz való hasonulást. A megbocsátásnak nagyon fontos szerepe van a családi kapcsolatok meggyógyításában és helyreállításában, mivel a megbocsátás hozza vissza az otthon békéjét és boldogságát. Ezen túl pedig egymás iránti hűségünkről újból és újból bizonyságot kell tennünk a látható és a láthatatlan tanúk előtt. „Ha nehézségek, gondok és csüggesztő körülmények támadnának is, se a férj, se a feleség ne élje bele magát abba a gondolatba, hogy a házasságuk tévedés vagy csalódás!” (Ellen G. White: Boldog otthon, 106. o.).

Ne feledjük, hogy az élettársunknak tett fogadalom életre szól. A család Isten által létrehozott intézmény, mely révén az Úr Önmagát nyilatkoztatja ki a világnak: „Az otthon kereszténységének legfőbb próbaköve az a jellemtípus, amelyet saját befolyása hoz létre. A cselekedetek minden hitvallásnál ékesebben beszélnek” (uo. 32. o.). Ha magunkévá tesszük a krisztusi győzelmet, otthonunk az öröm Édenévé, a mennyei család legszebb jelképévé válik. Kívánom, hogy még ma megtapasztaljátok ezt az örömöt!

Aurel Alboş 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.