MARADJ A KORLÁTOKON BELÜL!

„És háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dicséretet tőn az ő Istene előtt, amiként azelőtt cselekszik vala.” (Dán 6:10)

Minket arra tanítottak, hogy az elválás rossz, veszélyes csapás, amitől óvakodnunk kell. Felünk és menekülünk az egyedülléttől, és nem szeretjük az elszigetelődést. Vágyunk a befogadásra, a valahová tartozásra, a kapcsolatokra. Másfelől pedig meglepő, hogy Isten milyen sokszor folyamodik az elszakítás módszeréhez, és hogy ez a gondolat milyen gyakran feltűnik a Szentírásban is.
A teremtéskor például Isten elválasztott bizonyos dolgokat egymástól, és tartalommal töltötte meg azokat: elválasztotta a világosságot a sötétségtől, a felszín felett levő vizeket a felszín alatt levő vizektől, majd a szárazföldet a vizektől. Újonnan alakult családokat szakított el korábbi családjuktól, ahogy Ábrahámot is, de ugyanígy elkülönítette a szombatot is a hét többi napjától. Mindebben azt látjuk, hogy Isten a rend Istene.
Levonhatjuk a tanulságot, miszerint ha tartalomra, lényegre, minőségre, eredetiségre vágyunk, akkor szükségünk van korlátokra is. Ez az elv mutatkozik meg Dániel életében. Istennel való kapcsolatának ápolása érdekében jól meghatározott időt és helyet különített el, amit kész volt akár az élete árán is megvédelmezni. Tudta jól, hogy ezek nélkül a korlátok nélkül fokozatosan megszűnne az Istennel való kapcsolata.
Személyes és családi veszteségeink egyik legfőbb oka, hogy nincsenek korlátaink – már nem tudjuk, hogy mennyi időt kell dolgoznunk és mennyit pihennünk, mennyit kell szánnunk játékra, étkezésre, de ami a legfontosabb: az Istennel való közösség ápolására, akár személyesen, akár családként.
Ahogy a ruhát sem a hűtőszekrényben, s a levest sem a ruhásszekrényben tároljuk, éppúgy nincs helye a stressznek, az aggodalmaknak és a világ zajának a családunkban, legkevésbé az áhítatunkban.
Meghívlak, hogy szánj most néhány nyugodt pillanatot arra, hogy erőt kérj Istentől, és újból olyan védőfalakat emelhess, amelyek segítenek teljes örömben együtt lenni szeretteiddel és Istennel.

Ștefan Bărbuceanu