2023. szeptember 9., szombat
HŰSÉG AZ APRÓ FELADATOKBAN
„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lk 16:10)
Nagyon sok idő vész el nagy és magasztos dolgok véghezvitelére, miközben figyelmen kívül hagyják a kéznél levő feladatokat, amelyek szebbé tehetnék az életet. Ha keresztény életet élnek a családban, keresztény életet élnek a gyülekezetben is. Az apró feladatok elhanyagolása csak azért, hogy valami magasztosabb dolog valósulhasson meg, nagyon sok ember életét tette már tönkre. – Manuscript 19, 1892.
Sokan csodálják a széles és mély folyót, mely fenségesen hömpölyög az óceán felé. Tényleg csodálatra méltó, mivel azt a munkát végzi el, amelyre rendeltetett. De mit mondhatunk a hegyekről lezúduló több ezer patakocskáról, amelyek ezt a nagy folyót táplálják? Igaz, hogy kis vízfolyásokról van szó, de létfontosságúak, mert nélkülük a folyó nem létezne. Közösen végzik el a termőföldek ellátását tápanyaggal, így a földeken és a réteken tetten érhető a szolgálatuk. Ezáltal teljesítik az isteni tervet, és járulnak hozzá a világ jólétéhez. A méltóságos folyam képes medret vájni magának a délceg hegyek között, viszont a kis patak is éppen ilyen fontos. […]
Minden tag felelős a gyülekezet jólétéért. Nagyon sok, Istenért elvégzendő feladat van ezen a világon. Minden napnak megvan a maga aggodalma és felelőssége, és ha akár egy személy is elhanyagolja a rábízott munkát, bizonyos szent érdekek kárt szenvedhetnek. – Review and Herald, 1885. január 6.
A figyelmes előzékenységeknek, amelyek családunkban kezdődnek, ki kell terjedniük a családi körön kívülre. – Ellen G. White: Bizonyságtételek, 3. köt., 539. o.
Alapos figyelmet kell fordítani arra, amit a világ apró dolgoknak nevez, mivel ezek adják az élet szépségét és sikerét. Az apró jó cselekedetek, néhány jó szó, az önmegtagadás apró tettei, a kis lehetőségek bölcs kiaknázása, az apró tehetségek szorgos fejlesztése teszi naggyá Isten előtt az embert. – Youth’s Instructor, 1898. április 21.
Ellen G. White
Napnyugta: B 19:38, CT 19:27, IS 19:34, MS 19:46, CJ 19:51, SM 19:54, DJ 19:47, AR 19:57