2023. szeptember 4., hétfő
AZ ELSŐ ISKOLAI NAP
„Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek-kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.” (1Kor 7:7)
Nyüzsgő gyerekek, könnyes szemű szülők, vadonatúj padok, régi és új barátok. Itt az első tanítási nap, és itt vannak a gyerekek! Az elkövetkező hetekben minden diákcsoport sajátos szokásokat és egyéni vonásokat fog kialakítani. Tanárként majdnem 30 alkalommal éltem át az első tanítási napot.
Az egyik legkedvesebb emlékem egy ugrándozó kislány, akinek fürtjei szanaszét szálltak. A mosolya a nap teljes részében kitartott. Egy másik kisgyerek izgatottságát fejezte ki, hogy két hónapon keresztül szinte minden nap iskolába járhat. Sajnos nem minden gyermeknek megy ilyen könnyen a beilleszkedés, de hiszem, hogy Isten mindeniküket szeretettel helyezte az osztályomba, és ők egyediek és értékesek.
Ti, szülők vagytok a gyermek legfontosabb tanítói ebben a földi életében. Mostanig izgatottan vártátok életének minden egyes szakaszát. Az első iskolai napon ellentmondásos érzelmek merülnek fel bennetek. Eljött az idő, hogy elengedjétek őket, amint a tudás új útjára indulnak. Ettől a pillanattól kezdve mások lesznek annak a folyamatnak a részesei, hogy neveljék és a Megváltóhoz vezessék őket.
Kérjétek Istentől, hogy egy olyan iskolába vezessen titeket, amelynek tanárai Őt keresik! Imádkozzatok gyermeketek tanáraiért és az iskolában minden olyan emberért, aki közel áll az ő szívéhez! Imádkozzatok érte és a társaival való kapcsolataiért! Imádkozzatok saját magatokért, hogy megértsétek: még mindig szükségetek van Isten bölcsességére és erejére!
Ha támogatod gyermeked iskoláját és tanárait, és együttműködsz velük, akkor a tanulási folyamat minden napján Isten áldását fogod érezni. Szülőként továbbra is fontos szerepet fogsz játszani gyermeked tanulásában és Krisztushoz való vezetésében. Bízz Isten hűségében, hogy segít gyermekednek felnőni és azzá válni, akinek Ő szánta.
Uram, szívem tele van hálával azért az áldásért, amit gyermekem által kaptam; egyedülálló képességeiért, amiket Te adtál neki! Kérlek, töltsd meg a szívét a tanulás és az irántad való egyre mélyülő szeretet örömével!
Verna Reinbold