A KÍVÁNCSI ELMÉK TUDNI SZERETNÉK

„És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, amint őket hallgatta, és kérdezgette őket.” (Lk 2:46)

Ez a baba úgy született, hogy egyből kérdéseket tett fel – mondtam sóhajtva a férjemnek. Éppen akkor válaszoltam a hétéves Donnie újabb kreatív megjegyzéseire. Kíváncsiak voltunk, vajon több mint kreatív gondolkodó, aki csupán arra törekszik, hogy kétségbeesésbe kergessen minket a kérdéseivel. Első szavai a „nem” és a „miért?” voltak, amelyeket gyorsan követett az „anya” és az „apa”. Kérdései leggyakrabban a tudás felhalmozására tett kísérletek voltak.
Egy téli napon Donnie a fogorvosi székben ült az első fogtisztítása alkalmával. A váróteremben ültem és hallgattam, ahogy kérdésekkel bombázza a technikust. A koordináló fogorvos a közeli barátunk volt, és nem sokkal később mosolyogva jött ki:
– Teszteli Kristie tudását, nem vicc! – mondta nevetve. – Hagyd békén! Csak a munkáját végzi! – tette hozzá, látva, hogy elindultam megállítani Donnie-t.
Ez munka? Igen, a kérdések mindig is segítették a gyerekeket a tanulásban és az ismeretek felhalmozásában, de én ezt soha nem tekintettem „az ő dolguknak”.
Volt néhány nehéz kérdés az idők során, amelyet nem lehetett megválaszolni, mert a válaszok nem voltak az életkorának megfelelőek. Egy nap, takarítás közben felmerült egy ilyen kérdés. Csendben imádkoztam és megfelelő választ kértem. Abbahagytam a takarítást, és magamhoz hívtam Donnie-t.
– Megtennéd, hogy egy kicsit eltolod a zongorát, hogy tudjak alatta porszívózni?
– Ez túl nehéz nekem, anya!
– Tudom, drágám! Néha bizonyos válaszokat túl nehéz megértenünk. Várnunk kell, amíg idősebbek leszünk. Akkor a válaszoknak lesz értelmük.
Barna szemei felcsillantak a megértéstől. A kérdések soha nem értek véget. De a tanítás sem.
Kérlek, Uram, adj türelmet, hogy tanítsuk drága gyermekeinket Rólad és a világról!

Kimberley Tagert-Paul