2023. augusztus 21., hétfő
A MERÜLÉSI SZINT FÖLÖTT TUDOD TARTANI MAGAD?
„Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.” (Ef 4:32)
Samuel Plimsoll kérésére a brit kormány 1876-ban elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében a hajók oldalán egy jól látható felfestéssel meg kellett jelölni a hajó merülési szintjét. Így próbálták elkerülni a hajók túlterhelését. Ha a merülési szintet jelölő vonal a víz alá került, a hajóból ki kellett rakodni.
A házastárs iránti szeretet kifejezésének egyik fontos tényezője a „Plimsoll-vonalra” való odafigyelés. A terhelhetőség e jele akkor tűnik el, ha az élet terhei meghaladják a társad fizikai, érzelmi vagy lelki erejét. Amikor ezt észleljük – és idővel megtanuljuk könnyen azonosítani ezt a „merülési szintet” –, fel kell tennünk néhány fontos kérdést: Túlterhelt a társam? Mit tehetek a terhei könnyítése érdekében? Melyek azok az aggodalmak, feladatok vagy terhek, amelyeket kidobhatunk a „hajóból” annak érdekében, hogy a terhelhetőséget jelölő vízszintes vonal újra a felszín fölé kerüljön?
Az igazi szeretet mindig először a másik ember iránt érdeklődik, és csak azután törődik önmaga személyével. Amikor tehát legközelebb egy nehéz nap után találkozol a házastársaddal, ellenőrizd a „Plimsoll-vonalát”, és gondolkodj el azon, hogy miként könnyíthetnél a terhein.
A házastárs iránti szeretetteljes odafigyelés ilyen apró és egyszerű dolgokkal kezdődik: amikor látod, hogy túlságosan sok teher nehezedik rá, kezdeményezz, és vedd át a terheit, vagy zárd ki azokat az életéből. Így jutsz el oda, hogy eleget tégy a krisztusi szeretet-törvény felszólításának: „Egymás terhét hordozzátok!” (Gal 6:2).
Ma milyen terheket viselnek a szeretteid, amelyekből te is átvehetsz, vagy amelyeket kizárhatsz az életükből?
Uram, segíts, hogy figyelmesek legyünk a napi terhekre, hogy mindig a biztonságos merülési szint fölött maradjunk, ha vihar támad!
Marius Andrei