TÉGY TE IS UGYANÚGY!

„Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé őt, nyakába borula, s megcsókolá őt, és sírának.” (1Móz 33:4)

Valószínűleg hallottad már ezt a mondást: „Tedd, amit mond a pap, ne azt, amit tesz!”, csakhogy ez az elv nem működik, amikor a gyermeknevelésről van szó. Akár akarjuk, akár nem, gyermekeink arra lettek teremtve, hogy a mindennapi életünket figyelve tanuljanak. A sasok a szüleiket megfigyelve tanulnak meg repülni és vadászni. Ezek a képességek nem ösztönösek, mint Isten más teremtményeinél. A sasok viszont egy másfajta ösztönnel születnek, amit imprintingnek, bevésődésnek neveznek. A sas-tojásokat mentő madármenhelyeken kézzel, sas alakú bábuval kell etetni a fiókákat, nehogy beléjük vésődjön a gondozó képe, és végül elutasítsák a saját fajtájukat. A gyermek nevelése és oktatása esetében sincs ez másképp. A mai igevers a Biblia egyik leglenyűgözőbb családi összejövetelére utal. Jákob gyermekei látták, hogy apjuk gyötrődik a nagybátyjukkal, Ézsauval való találkozás gondolata miatt, és látták apjuk megbékélési vágyát is. Amikor eljött az igazság pillanata, 1Mózes 33:4 szerint a testvérek megölelték és megcsókolták egymást, Jákob feleségei és gyermekei szeme láttára. Évekkel később az egyik gyerek, aki végignézte, ahogy az apja és a nagybátyja kibékül és megbocsát egymásnak, ugyanezt a viselkedést utánozta egy másik érzelmes családi összejövetelen. 1Mózes 45:14-15-ben azt látjuk, hogy József megcsókolja testvéreit és sír, valamint készségesen megbocsát nekik és megvalósítja a megbékélést célzó tervet. Miközben megállunk és elmélkedünk a saját magunk nyújtotta példa gyermekeinkre gyakorolt hatalmáról, próbáljuk meg úgy élni az életünket, hogy megtanulják azt cselekedni, amit mi teszünk. Atyám, micsoda kiváltság, hogy a Te szeretetedet és jellemedet be tudjuk vésni gyermekeink elméjébe! Kérlek, adj nekünk erőt és állhatatosságot, amire minden nap, egész életünkben szükségünk van!

Ketty R. Leal