ÉLSZ-E IGAZÁN?

„Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek.” (1Pt 3:8)

Hallottam egy igaz, szívbemarkoló történetet egy édesanyáról, akinek a lánya vak volt. Valahányszor a kislány kiment játszani, a többiek, ha éppen megharagudtak rá valamiért, így gúnyolták őt: „Vak Mária”. A kislány sírásra fakadt, és az édesanyjához szaladt, akinek a szíve szakadt meg a történtek miatt. Ilyenkor ölébe vette a lányát, és mindketten sírtak. Egyik nap a lelkipásztoruk is tanúja volt egy hasonló esetnek, és felrótta az édesanyának, hogy ezzel igazából nem vigasztalja a lányát, hanem még inkább felerősíti a szenvedését. Az édesanya azonban (mert ilyen az anyai szív) így válaszolt: „Ha vele együtt sírok, a szíve megkönnyebbül, mert érzi, hogy megosztja velem a fájdalmát, így vigasztalást nyer, és könnyebben túlteszi magát a keserűségen.”
Mit jelent az együttérzés, az irgalom? Azt, hogy osztozol az embertársad fájdalmában és nyomasztó terhében! Az irgalmas szamaritánus magasabb szinten volt, mint a pap és a lévita, mivel ő „megszánta” a gonosztevők áldozatát! Itt kezdődik a helyreállítás, az élet felé fordulás, az üdvösség! A többi csak zengő érc és pengő cimbalom… egy lehangolódott, zajos hangszer. Miként viselte Krisztus velünk együtt a terheinket?
„Mindenkit nyomnak olyan terhek, melyeket csak Krisztus tud elmozdítani. Legnehezebb terhünk a bűn terhe… Ő hordozza bűneink terhét, leveszi a súlyt megfáradt vállunkról. Nyugodalmat ad. A gond, szomorúság terhét is Ő viseli. Hív, hogy minden gondunkat vessük Reá, mert szívében hordoz bennünket… Bármi legyen is aggodalmatok, megpróbáltatásotok, tárjátok ügyeteket az Úr elé… Megnyílik az út, hogy kitéphessétek magatokat szorultságotokból, nehézségeitekből... Minél nehezebb a teher, annál áldottabb a nyugalom, miután a terhek Hordozójára vetettétek azt” (Ellen G. White, Jézus élete, 328–329. o.).
Uram, segíts, hogy együttérzést tanúsítsunk embertársaink iránt! Csak így élhetünk igazi, szolgálatkész életet.

Costică Ciobanu