myBible logó myBible
Fiókom

2023. július 26., szerda

A GYERMEKKEDVELŐ

„Ekkor kis gyermekeket hozának hozzá, hogy kezeit vesse azokra és imádkozzék; a tanítványok pedig dorgálják vala azokat. Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.” (Mt 19:13-14)

A gyermekek az Úr öröksége. A Krisztusban hívő kisgyermek lelke éppoly értékes a szemében, mint a trónjánál álló angyalok. Krisztushoz kell hoznunk és neki kell nevelnünk őket. Az engedelmesség ösvényén kell vezetnünk őket, hogy ne hódoljanak a kívánságoknak és a hiábavalóságoknak.
Amikor a tanítványok el akarták küldeni az anyákat, akik a kisgyermekeiket hozták Krisztushoz, Ő megdorgálta kicsinyhitűségükért, mondván: „Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyeknek országa.” Szomorú volt, hogy a tanítványok megdorgálták az anyákat, amiért azok gyermekeiket hozták Jézushoz, mert ezáltal azt üzenték, hogy az Ő kegyelme korlátozott, és a gyermekeket távol kell tartani tőle…
A szülőkre nagy felelősség hárul, mert a gyermekek és fiatalok örök sorsát alakító nevelés és képzés már kiskorukban elkezdődik. A szülők munkája az, hogy szorgalmasan és fáradhatatlanul elvessék a jó magot gyermekeik szívébe, olyan maggal foglalva el a szívüket, amely a helyes szokások, az igazság és az odaadó engedelmesség termését hozza. A fiatalkorban kialakított helyes, erényes szokások általában egész életükön át meghatározzák az egyén életútját. A legtöbb esetben azokról, akik tisztelik Istent és becsülik az igazságot, kiderül, hogy ezt még akkor sajátították el, mielőtt a világ a bűn képét rányomhatta volna a lelkükre…
Óh, ha a szülők valóban Isten fiai és leányai lennének! Életük akkor jó cselekedetekkel illatozna. Szent légkör venné körül a lelküket. Őszinte könyörgéseik a kegyelemért és a Szentlélek vezetéséért a mennybe szállnának, és a vallás úgy terjedne otthonukban, ahogyan a nap fényes, melegítő sugarai áradnak a földre. (That I may know Him, 40. o.).

Ellen G. White

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.