myBible logó myBible
Fiókom

2023. július 19., szerda

REMÉNNYEL TELI SZOBÁK

„Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.” (1Sám 30:6)

James Whistler figyelemre méltó képzelőerővel rendelkező amerikai művész volt. Amikor megnősült, egy ágyon kívül egyetlen bútort sem engedhetett meg magának. De nem hagyta, hogy ez megállítsa. Tudta, hogy a jövőben semmiben sem szenved majd hiányt a családja.
Mit tett Whistler?
Fogott egy krétát, és felrajzolta a padlóra azoknak a bútoroknak a részletes körvonalait, amelyekre szüksége volt, s amelyekről meg volt győződve, hogy egyszer majd az övéi lesznek. Terveket készített, és úgy döntött, hogy hisz abban, hogy az álmai valóra válnak. Aztán munkához látott, és elindult, hogy megvalósítsa mindazt, amit célul kitűzött.
Gyakran tapasztalatlan szülőkként elkedvetlenedünk, mert nincs meg az, amire szükségünk van. Ezek lehetnek fizikai dolgok, például bútorok, vagy a megfelelő szülői magatartásról vagy fegyelemről szóló ismeretek. Ez akár az a hit is lehet, hogy Istennek terve van veled és drága gyermekeiddel.
Bármilyen szükségletünk is lenne, Isten megígérte, hogy ha segítségért fordulunk hozzá, hűséges lesz és megadja nekünk, amire szükségünk van, hogy szolgálhassuk Őt és jó szülőkké válhassunk. A dolgok pontosan a szerető Isten által kijelölt időben fognak érkezni. Megígéri, hogy gondoskodik róluk, s csupán azt kéri tőlünk, hogy bízzunk benne.
James Whistler nem rendelkezett minden szükséges eszközzel, amikor elkezdte, de kreatívan képzelte el a jövőjét, és bízott abban, hogy minden rendben lesz. Nem várta meg, hogy ez automatikusan megtörténjen, hanem tett is ezért.
Szülőkként tanulhatunk Whistlertől. Itt az ideje, hogy kidolgozzunk egy cselekvési tervet, és Isten segítségével és vezetésével felálljunk és megvalósítsuk! Ne féljünk! Olyan Istenünk van, aki örömmel teljesíti népe szívének vágyait.
Köszönjük, Urunk, amit Zsoltárok 31:25 versében közvetítesz nekünk: „Legyetek erősek, és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, akik várjátok az Urat!” Kérlek, erősíts meg minket, miközben családjainkért reménykedünk, tervezünk és dolgozunk!

Kimberley Tagert-Paul

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.