2023. július 16., vasárnap
HALADJ A CSÚCS FELÉ!
„Ő pedig monda: Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.” (Lk 18:27)
Gyönyörű, friss tavaszi nap volt. Pár barátunkkal egy 30 perces sétát tettünk egy meredek hegyoldalon. Vajon négyéves kislányunknak is sikerülni fog megmászni a hegyet? Azt mondják, egy hároméves ugyanolyan messzire el tud menni, mint egy felnőtt, csak nem olyan gyorsan. Ahogy felfelé haladtunk a meredek terepen, a kislányom fogta a kezemet. Kérte, hogy vegyük fel, de én eltereltem a figyelmét a körülötte lévő dolgokkal. Egy kis pihenő után nekivágtunk az emelkedő legmeredekebb szakaszának. Az út nehézkes volt, s a kislányunk panaszkodott, hogy fáj a kis lába, de folyamatosan bátorítottuk, és végül felért a csúcsra.
Milyen hegyet kell megmásznod ma? Kíváncsian találgatod, hogy sikerülni fog? Jézus bátorít, hogy fogja a kezedet. „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává” (Ézsaiás 42:6). Ha kezed az Ő kezében van, semmi sem lehetetlen. Gondolj egy olyan helyzetre, amely most megoldhatatlannak tűnik, majd szánj egy percet arra, hogy Jézusra bízd! Talán úgy tűnik, hogy senki más nem küzd a meredek hegyek megmászásával, és kísértésbe esel, hogy feladd, vagy azt gondolod, hogy Isten képtelen segíteni. Ne feledd: alig ismerjük mások belső küzdelmeit, a könnyeket, melyeket csendben ontanak. De Isten hűséges. Megígérte, hogy nem hagyja, hogy egyedül nézzünk szembe a megpróbáltatásokkal.
„Krisztust az Atya jelenléte övezte, és csak az történt vele, amit a végtelen szeretet a világ áldására megengedett. Ez volt vigaszának forrása, és ez a mi vigaszunk is. Aki betöltekezik Krisztus Lelkével, az Krisztusban marad. Bármi éri, minden a Megváltótól jön, aki körülfogja jelenlétével, és csak az érheti, amit az Úr megenged. Minden szenvedésünk és fájdalmunk, bánatunk és bajunk, üldözés és nélkülözés – egyszóval minden – a javunkra van. Minden élmény és körülmény Isten szolgája, melyet javunkra felhasznál” (A nagy Orvos lábnyomán, 488. o.)
Uram, köszönöm a hegyeket, amelyeket ma megmászhatok! Bocsásd meg a hitetlenségemet! Kezemet kezedbe helyezem, tudva, hogy Te képes vagy és meg is fogod valósítani azt, amit lehetetlennek hittem.
Heather Krick