2023. július 11., kedd
ÖRÖK ÉRTÉKEK A NEVELÉSBEN
„… Akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” (Dán 12:3)
A legmagasabb szintű nevelés a jellemmel kapcsolatos értékek átadása. Az igazságban járás az igazságos Isten megismerését jelenti. Nem taníthatsz másokat arra, amit személyesen sosem tapasztaltál meg. Ezeket az értékeket csak példaadó emberek adhatják át, csak azok „ragyoghatnak”, mint a csillagok, akik Istennel járnak, és a feddhetetlenség Napjának fényét tükrözik. Egy legenda szerint nomád pásztorok egyszer erős fényt láttak, majd egy hangot is hallottak, mely felszólította őket, hogy szedjenek össze minél több követ. Egyesek többet, mások kevesebbet gyűjtöttek. Volt, aki útközben lemondott a kövek egy részéről, mert túl nehéz volt cipelni. Amikor célhoz értek, a hang azt mondta nekik, hogy nézzék meg a poggyászukat. Ekkor vették észre, hogy a kövek színtiszta arannyá változtak. Boldogok voltak, hiszen meggazdagodtak, de szomorúak is egyben, mert útközben sok követ elhagytak. E kövekhez hasonlóan a jellemünk is csiszolható, hogy olyanná változzon, mint az arany. Aki másokat tanít, jónak, türelmesnek, bizakodónak, szelídnek, becsületesnek, lelkesnek, tisztességesnek és szeretetteljesnek kell lennie, és csak pozitív befolyást gyakorolhat másokra. Tanárként kihívást jelentett számomra, amikor az egyik lány helytelenül viselkedett az órán. Azonnal intézkednem kellett volna, mégis az év végén közöltem vele, hogy a büntetése egy tízes magaviseleti jegy. Nem igazán értette a dolgot, és nem is hitte el, amit mondtam, meg lévén győződve arról, hogy hetesnél, nyolcasnál jobb magaviseleti jegyet nem érdemel. Hálából viszont a következő évben ő lett a legfelelősebb és legtevékenyebb tanuló. A feltétel nélküli szeretet ösztönzően hat a diákokra. Szeretet nélkül tanítva csupán a kötelességedet végzed, de ettől még nem fogsz „ragyogni”. A gyermek lelkének szeretetteljes megérintése egész életére kihat. Amikor a diák érzi, hogy értékelik és bátorítják, hajlandó lesz figyelni az órán. Ki tudja, talán egy örökkévalóságon át „ragyogni” fog az odafigyelés eredményeképpen? Uram, segíts minden nap felfedezni az életünkben szereteted fényét, hogy vissza tudjuk tükrözni jellemed dicsőségét!
Simona Butuc