2023. június 26., hétfő
EGY MÁSFÉLE GAZDA
„És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon!” (1Móz 1:28)
Jól emlékszem arra a napra, amikor megszereztem a gépjárművezetői jogosítványomat, és édesapám először adta kezembe – igaz, kissé félve – a családi autó kulcsait.
Amikor elolvastam a mai szöveget, azonnal eszembe jutott az előbb említett eset. Miután hat napon át alkotott, és létrehozott egy olyan világot, ami Őt képviselje, és amely telve volt élettel és életerővel, Isten végül – bizonyos értelemben – a háttérbe húzódott, és a vezetést átengedte az embernek.
Vajon nem félt attól, hogy ez talán túl sok lesz Ádám és Éva számára? Nem túl nagy felelősség egy ifjú házaspárnak? Nem lett volna jobb, ha Ádám és Éva egyszerűen csak fogyasztóivá válnak mindannak, amit Isten alkotott, és nem „bajlódnak” még a munkával is?
Nos, Isten részéről nem kegyetlenség volt az, hogy ekkora felelősség terhét helyezte az ember vállára. Ellenkezőleg! Tudta, hogy miközben az ember növényeket és állatokat gondoz, elméje és teste is fejlődik, szíve pedig gyönyörűséget és nyugalmat talál az önzetlen szolgálatban.
Ezenfelül Ádám Isten fia volt, ezért az Atya által kinyilatkoztatott elvek alapján kellett uralkodnia ezen a földön, miközben Isten teljes jóváhagyását élvezte. Abban az előjogban volt része, hogy az isteni áldások csatornájává válhatott a gyermekei számára és általuk az egész világ számára.
Ne feledjük, hogy Isten bennünket és a gyermekeinket is vezetésre hívott el, hogy mi adjuk meg a JÓSÁG alaphangját, felrázzuk az embereket, felemeljük az elesetteket és megintsük azokat, akik rossz irányba haladnak.
Imádkozz ma azért, hogy jó gazda lehess – hogy uralkodhass önmagadon és minden helyzeten, amely látszólag kicsúszik az irányításod alól, hogy ezáltal határozott hangon mutathass pontos irányt ennek az útját vesztett világnak!
Ștefan Bărbuceanu