myBible logó myBible
Fiókom

2023. június 18., vasárnap

HALLGATÁS VS. ENGEDELMESSÉG

„Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.” (Zsid 12:11)

Hányszor kérdezted már a gyermekedtől: „Tényleg nem hallgatsz rám?” Az igazság az, hogy hallanak minket, csak épp nem vetik alá magukat annak, amit mondunk. A hall(gat)ás és az engedelmesség két különböző dolog.
Egyik nap hatéves fiunk egy 30 cm-es deszkát helyezett a járdára. Mellé tett egy adag szénsavas üdítőt, amit a garázsban talált. Aztán egy nagy követ helyezett mellé. Épp a szomszédasszonnyal beszélgettem, és a szemem sarkából láttam a fiamat. Néztem, ahogy módszeresen ide-oda tolta a kincseit, miközben próbált valami újat alkotni belőlük. Mivel nem tudtam teljesen neki szentelni a figyelmem, nem voltam biztos benne, hogy mit csinál. Mintha láttam volna, hogy lehajol, a szénsavas palack fölé helyezi a deszkát, egyensúlyban, majd a követ a deszka másik végére teszi.
Hideg futott át a hátamon, ami egyenesen a csontjaimba hasított. Még időben félbeszakítottam a szomszédasszonyomat, látva kisfiam lábát a levegőben, ahogy a deszka felé irányítja. „Ne, fiam, ne!” – kiáltottam. Rám nézett, majd lefelé. – „Ne lépj a deszkára!” – folytattam. – „Meg fogsz…” A következő dolog, amit hallottam, egy nagy reccsenés volt. Lábával a deszka másik végére lépett, így a kő egyenesen a homlokán landolt. Elesett és üvölteni kezdett, mialatt kicsi és törékeny homlokán tojás nagyságú dudor jelent meg.
Ez az ütés elég tartalmas következménye volt a napnak. Nem volt szükség rá, hogy még én is fegyelmezzem amiatt, hogy nem hallgatott rám. Aznap este elmondta, hogy hallott engem, de nem engedelmeskedett. Az elméje nem tudott feldolgozni olyasvalamit, amire nem akart hallgatni.
„Ne csinálj ilyet, gyermekem! Szenvedni fogsz!” Ezt mondja a Megmentőnk, de az elménk továbbra sem érzékel olyasmit, aminek a meghallgatására nem állunk készen. A természetes következmények néha a fegyelem súlyos kezének tűnnek, de minden bizonnyal ez a fegyelmezés legjobb módja, amely által a szülők kimutathatják gyermekeik iránti legmélyebb szeretetüket.
Uram, adj nekem hallgatásra és engedelmességre kész szívet! Köszönöm, hogy szeretsz!

Kellie Frazier

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.