2023. június 14., szerda
HATÁROK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK
„Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle; de annyira, hogy őt megöld, ne vigyen haragod.” (Péld 19:18)
Csaknem kétéves kisfiam, aki egyik remegő lábán állva próbálta megtartani az egyensúlyát, a határait próbálgatta. A kandallónak a padló szintjén található téglái számára tiltott területen helyezkedtek el, és ő tudta ezt, mégis nagyon csábító volt, hogy túllépje a határt. Bár korábban már próbálta használni az ujját, és elszenvedte a következményeket, mégis meg kellett győződnie róla, hogy minden testrészére ugyanaz a szabály érvényes. Lábát a téglák fölé emelte, majd leengedte a nagylábujját, és felnézett rám. Abban a pillanatban elveszítette az egyensúlyát, és rálépett a téglákra. Arckifejezését látva tudtam, hogy máris érezte a következményeket. Tudatában voltam annak is, hogy sajnos meg kell erősítenem a szabályt a biztonsága érdekében, mert Példabeszédek 19:18 szerint a fegyelem és a helyesbítés kritikus fontosságú ilyen fiatal korban a jellemfejlődés és végső soron az üdvösség szempontjából.
Milyen gyakran próbálgatjuk a határainkat Istennél, talán még az üdvösségünket is kockára téve? Valószínűleg sokkal gyakrabban, mint azt beismernénk. Ismerni akarjuk a határainkat, ugyanakkor minél messzebbre merészkedni a határon túl. Talán azért, mert csak azt vagyunk hajlandóak megtenni, amit mi szeretnénk, vagy mert azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk a boldogsághoz. Bármi is lenne az oka, emberi és tökéletlen természetünk a gyermekeinkéhez hasonló.
Ahogyan a családi szabályaink között szerepel, hogy ne lépjünk a kandalló tégláira, melyet a biztonságunk érdekében vezettünk be, Isten is szabályokat nyújtott nekünk azért, hogy megóvjon az eleséstől.
Mennyire elszomorodhat Isten olyankor, amikor meg kell büntetnie minket, mert próbálgatjuk a határainkat, és olyan döntéseket hozunk, amelyek eltávolítanak Tőle és a megváltás nagy ajándékától, amelyért a legnagyobb árat fizette!
Mennyei Atyám, kérlek, áldj meg hálával a szabályaidért! Add, hogy mindig bízzak abban, hogy Te tudod, mi a legjobb számomra! Segíts, hogy ne lépjem át a határt, és vezess gyermekem viselkedésének javításában, hogy közelebb kerüljön Hozzád! Köszönöm, hogy meghallgatod az imámat!
Karen Barnett