myBible logó myBible
Fiókom

2023. június 13., kedd

A JÓ GONDOLAT ÉRTÉKE

„Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.” (Fil 2:3)

Már egy ideje feltűnt, hogy feszültségek vannak a diákok között. Kis csapatokba verődve zaklatták egymást, az órákon pedig folyton vitáztak, ezért egyesek magukba zárkóztak, és senkivel sem akartak kommunikálni. Gondoltam, feladatot adok nekik: mondják el, hogy a társaik mely megjegyzései, beszólásai zavarják őket leginkább. Kezdetben inkább tartózkodtak, de végül elhangzottak a gyalázkodó kifejezések is, természetesen finomabb hangnemben. Kisebb zűrzavar alakult ki, egyesek nevetgéltek, mások megpróbálták beazonosítani azt, akire egy-egy kijelentés vonatkozhatott. Aztán el kellett mondaniuk, hogy érzik magukat, amikor ilyen megjegyzéssel szembesülnek. A hangulat egyre nyomasztóbbá vált, és lassan csend telepedett az osztályra.
Ezután azt kértem tőlük, hogy a negatív megjegyzésekre próbáljanak pozitív módon válaszolni, a válaszukat írják rá egy kis cetlire, majd ragasszák rá a negatív megjegyzést tevő diák karjára vagy ruhájára. Eleinte nehézkesen indult a tevékenység, de végül minden diák értékelő megjegyzésekkel lett „kidíszítve”, aminek eredményeképpen a hangulat barátságosabbá vált, és mosoly ült az arcukra. Megértették, hogy ami egyesek számára csupán ártatlan mókának vagy „üres” szónak tűnik, az másoknak valósággal átdöfi a szívét.
Könnyű megtalálni másokban a hibát, csakhogy utána nehéz túltenni magunkat a minket ért sérelmeken, valósággal beleégnek az elménkbe. Viszont ha pozitívan gondolnánk a gyülekezet minden tagjára, akkor elismernénk, hogy éppen azért lehetünk sikeresek a missziómunkában, mert különbözőek vagyunk. Rájönnénk, hogy ha többet bátorítanánk, értékelnénk, és sokkal ritkábban kritizálnánk, gyaláznánk és néznénk le egymást, akkor vidám elmére tennénk szert, körülöttünk fejlődhetne a bizalmi, bátorító és örömteli légkör, és szolgálhatnánk embertársainknak.
Gyertek, még ma kezdjünk el mosolyt és értékelő szavakat osztani mindenkinek, akivel találkozunk! Az eredmény nem marad el: beteljesülés, lelki béke és mennyei légkör költözik életünkbe!

Ramona Cioclu

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.