2023. június 11., vasárnap
A JELLEM SZÁMÍT
„Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.” (Zsid 6:12)
Mi, szülők mindig különleges megvilágításban látjuk saját gyermekeinket. Csodáljuk az erősségüket, létezésük csodáját, képességeik szépségét és bohóckodásuk báját. Nehezünkre esik elküldenünk őket az iskola világába, ahol tudjuk, hogy az ottaniak sohasem fogják úgy látni őket, ahogyan mi. A fiam okos gyermek. Még hároméves kora előtt megtanult olvasni, és már azelőtt el tudott számolni 100-ig, hogy óvodába járt volna. Az édesanyjaként büszke voltam az eredményeire, és azzal a reménnyel küldtem iskolába, hogy a tanító nénije ugyanazt látja majd benne, amit én, különösen az intelligenciáját. Úgy tűnt, hogy a tanító néni nem volt különösebben oda a fiam olvasási és írási készségeiért. Ehelyett többször is behívtak az iskolába ugyanazért a problémáért – egyáltalán nem figyelt, amikor a tanító néni hozzájuk beszélt, és nem akarta megoldani a feladatokat. Azt hittem, hogy unatkozik. Nagyobb kihívásra van szüksége, gondoltam magamban. Aztán felfigyeltem arra, hogy otthon is ugyanígy kezdett viselkedni. Nem akart segíteni a házimunkában, mert az „túlságosan unalmas” volt számára. A színezős házi feladatokat sem akarta elvégezni, mert a színezés is „túlságosan unalmas” volt. Hamar megértettem, hogy nem az intelligencia akadályozta, hanem jellemének egy olyan tulajdonsága, amelynek csiszolása némi erőfeszítést igényelt. Nem számít, milyen okos a fiam, ha nem tanul meg keményen dolgozni. Nem számít, milyen ügyes, amíg nem foglalkozik az apró dolgokkal is, a jól megalapozott jellemet formáló mindennapi feladatokkal. Gyermekeink boldogságát alapvetően a jellemük fogja meghatározni. Egy átlagos intelligenciájú, de szorgalmas ember felülmúlja a lusta zsenit. Egy kedves, hétköznapi képességekkel rendelkező nőt többre tartanak egy énközpontú maximalistánál. Gyermekeink meg fognak tanulni írni és olvasni, de vajon a jellemük megfelelően csiszolt lesz az élet kihívásai számára? Atyám, segíts erős jellemmé nevelnem a fiamat, hogy az emberek Téged lássanak apró szívében!
Patty Froese Ntihemuka