2023. június 2., péntek
A CSODA ÁRA
„Lőn pedig éjfélkor, hogy megöle az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomnak földjén, a fáraó elsőszülöttétől fogva.” (2Móz 12:29)
Henry David Thoreau írta: „Tetteid árát az határozza meg, hogy mennyit vagy hajlandó adni az életedből a terveid megvalósításáért cserébe.” Egy olyan személyre gondolok, aki teljes mértékben kiveszi részét a mindennapi feladatokból, és felelősséget érez a gyermekekért és az ifjakért. A kivonulás történetét olvasva felfigyeltem a fáraó személyére, akinek az életében bekövetkezett ez az esemény. Nincs túl nagy jelentősége, hogy III. Thotmesz vagy II. Ramszesz az illető fáraó, az viszont már fontosabb, hogy az egyiptomi uralkodó a tíz csapás egyike alatt elveszítette a gyermekét. Ezt elkerülhette volna. Nem úgy, hogy visszavonul a nyilvános szerepléstől, ahogy azt egyesek javasolták, mivel a beosztása nagyon sok időt elrabolt tőle, hanem úgy, hogy tevékeny és elfoglalt személy marad. De hogyan maradhatott volna életben a gyermeke?
„Történetem csodák végtelen sora” – írta Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényében. Az Egyiptomot sújtó katasztrófák súlyosan rányomták bélyegüket a vallási, politikai, gazdasági és családi életre. Azt olvassuk a Bibliában a fáraóról, hogy az első csapás után – ami igazából egy csoda volt, hiszen a Nílus vize vérré változott, pedig a folyót életet fenntartó termékenysége miatt imádták – „sem indula meg az ő szíve” (2Móz 7:23), ahogy sorra figyelmen kívül hagyott minden csodát, a fia születését is közömbösen fogadta, ezért végül elveszítette őt.
„A jellemépítés a legfontosabb munka, amit Isten valaha az emberre bízott, és annak szorgalmas tanulmányozása soha nem volt olyan életbevágó, mint ma. Egyetlen korábbi generációnak sem kellett olyan döntő jelentőségű kérdésekkel szembenéznie, a fiatal férfiaknak és nőknek olyan hatalmas gonoszságokkal megküzdenie, mint amilyenek manapság várnak rájuk” (Ellen G. White: Nevelés, 225. o.).
Az élet csodáinak, vagyis a menny számunkra küldött üzeneteinek figyelmen kívül hagyása megfoszthat bennünket attól a felbecsülhetetlen ajándéktól, amit a gyermekek és az ifjak jelentenek, mivel ők „azok a kezek, amelyek segítségével megérinthetjük a mennyet” (Henry Ward Beecher).
Adi Iana
Napnyugta: B 20:53, CT 20:42, IS 20:58, MS 21:07, CJ 21:12, SM 21:19, DJ 21:02, AR 21:18