myBible logó myBible
Fiókom

2023. május 29., hétfő

HÁLA

„Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr; zengjétek nevét, mert gyönyörűséges!” (Zsolt 135:3)

Egy hosszabb, angliai tartózkodás után, 2016 őszén visszatértem az országba, hogy a Piatra Neamț-i Adventista Oktatási Központ óvodájában gyermekekkel foglalkozzak. A kezdet szerény volt, alig öt gyermekkel, de a következő évek során újabb porontyok szülei jelentkeztek, hogy gyermekeik minőségi oktatásban részesüljenek nálunk. Intézményünket végül 2019-ben akkreditálta a tanfelügyelőség.
A következő években javulást tapasztaltunk mind a gyermekek számának növekedésében, mind pedig az általunk nyújtott szolgáltatások minőségében, de a saját tapasztalataim és képességeim terén is, mivel időközben képzésen vettem részt óvodai és elemi iskolai pedagógus szakon. 2020 szeptemberében intézményünk hivatalosan is felvette az „Elisei” Elemi Iskola nevet, s így elindíthattuk az első elemi osztályt. Örömömre szolgált, hogy a következő év szeptemberében felkértek, vegyem át az előkészítő osztályt, ahová jobbára olyan gyerekeket írattak, akiket az óvodai csoportban már tanítottam.
Az évzáró ünnepségen a 21 előkészítő osztályos gyerek szülei – akiknek 80%-a nem adventista – meghívást kaptak a gyülekezeti teremben megrendezett programra, amelyen gyermekeik énekek és versek által fejezték ki hálájukat Jézus Krisztus csodálatos testet öltéséért és az üdvösség ajándékáért. A teremben sokkal többen voltak, mint egy átlagos istentiszteleten, és amint végignéztem a tömegen, hálát adtam Istennek, hogy csodálatosan irányít és fejleszt minden olyan missziós tervet, amelynek célja a kisgyermekek nevelése és formálása, hogy az Úr kegyelme által a társadalom értékes emberei és a mennyország örökösei lehessenek.

Petronela Timaru

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.