myBible logó myBible
Fiókom

2023. május 19., péntek

A „DR. LUCA” EGÉSZSÉGÜGYI POSZTLÍCEUM ÁLTAL MEGVÁLTOZTATOTT ÉLET

„Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.” (Zsolt 37:23)

Ez volt az első ígéret, amit Istentől kaptam dr. Bratu Violeta révén, aki tanárom is volt a brăilai „Dr. Luca” Egészségügyi Posztlíceumban. Ez a szöveg fejezi ki azokat az érzelmeket és tapasztalatokat, amelyeket a hit útján szereztem.
Életem egy szép történet, amit Istennel kézen fogva élek. Noha egy olyan fiatal lány nevelt fel, akit elűzték otthonról, és ennek következtében a legrosszabb helyeken kereste a szeretetet, mégis folyamatosan érezhettem Isten jelenlétét az életemben.
Közgazdászként dolgoztam, és sikereket értem el, de 2013-ban Isten más utat szánt nekem, ezért bezárta előttem az összes „ajtót”. Imádkoztam és késztetést éreztem arra, hogy az egészségügyi képzés felé forduljak. Brăilán akkoriban két nővérképző működött. Tudtam, hogy az egyik egy átlagos iskola, a másikról viszont annyit tudtam, hogy egyházi intézmény, ahol keresztény értékeket és elveket is tanítanak. Újból imádkozni kezdtem, hogy Isten segítsen választanom. Ekkor az Úr a következő gondolatokat sugallta nekem: „A Dr. Luca iskola tanárai mindent istenfélelemben végeznek, ezért ott lelki nevelésben is részesülni fogsz, és családtagnak fogod érezni magad!”
Noha gyakorló ortodox voltam, és azt hittem, hogy ismerem Istent, csak a „Dr. Luca” iskolában találtam meg Őt igazán! Támogató családra leltem ott, és olyan szakmai kilátások tárultak fel előttem, amelyek középpontjában a beteg áll. Ma a szenvedők ágya mellett igyekszem mindenben dicsőíteni Istent. Amióta megismertem Őt, az életem igazi értelmet nyert. Az Ő segítségével nevelem a két kislányomat, és sosem éreztem, hogy túl nehéz teher lenne ez a feladat.
Az iskolától kaptam egy Bibliát, amelyet komolyan tanulmányozni kezdtem, majd ugyanitt szövetséget kötöttem az Úrral 2020. július 7-én. Hálát adok Istennek, hogy léteznek ilyen intézmények, amelyek célja a szenvedő betegek ápolása és az evangélium hirdetése.
Arra bátorítalak ma reggel, hogy imádkozz azokért az óvodásokért, tanulókért és egyetemi hallgatókért, akik a romániai adventista oktatási intézményekben tanulnak!

Garofița Sârnachi

Napnyugta: B 20:40, CT 20:29, IS 20:43, MS 20:53, SM 21:04, CJ 21:05, DJ 20:49, AR 21:03

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.