2023. május 13., szombat
A TÖRVÉNY SZENT, IGAZ ÉS JÓ
„Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12)
Isten, a világegyetem Ura nemcsak az élőlényeknek szabott törvényeket, hanem a természetnek is. Minden apró vagy nagy dolog fölött, akár élő, akár élettelen, jól meghatározott törvények állnak, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. E szabály alól nincs kivétel, mivel az Úr semmiről sem feledkezett meg, amit alkotott… Csak az ember, a teremtés koronája kapott Istentől értelmet ahhoz, hogy megértse az isteni törvény szent elvárásait, és olyan szívet, amellyel szeretheti a szent, igaz és jó törvényt. Isten ezért az embertől tökéletes engedelmességet vár el. – Signs of the Times, 1886. április 15.
Ez a vezetés megtilt minden elnyomást a szülők részéről és minden engedetlenséget a gyermekek részéről. Az Úr telve van szerető gyengédséggel, kegyelemmel és igazsággal. Törvénye szent, igaz és jó, ezért a szülők és a gyermekek engedelmeskedjenek annak. Azok az irányelvek, amelyek a szülők és a gyermekek életét szabályozzák, az örök szeretet szívéből fakadnak, ezért Isten gazdag áldása nyugszik azokon a szülőkön, akik otthonukban törvénye szerint igazgatnak, és azokon a gyermekeken, akik engedelmeskednek e törvénynek. A kegyelem és az igazság együttes hatása érezhetővé válik otthonukban. „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást” (Zsolt 85:11). A fegyelmezés alatt álló családok tagjai az Úr útján fognak járni, hogy igazságot és ítéletet cselekedjenek. – Boldog otthon, 310. o.
Az ifjak tekintsenek a mennyei mércére, és sose elégedjenek meg alacsonyabb, jelentéktelenebb szinttel… Ne járjatok kétkedve, hanem legyetek határozottak Jézus Krisztus kegyelmében és erejében. Övé minden hatalom mennyen és földön. Keressétek a menedéket Jézus Krisztusban, és határozott módon kössetek szövetséget Ővele hit által, szeressétek és szolgáljátok Őt! – Youth’s Instructor, 1894. július 5.
Mivel Isten törvénye „szent és igaz és jó”, a tökéletes Isten tükörképe, ebből az következik, hogy az a jellem, amelyet e törvénynek való engedelmesség formált, szintén szent. Krisztus az ilyen jellem tökéletes példája. – A nagy küzdelem, 469. o.
Ellen G. White
Napnyugta: B 20:33, CT 20:22, IS 20:35, MS 20:46, SM 20:56, CJ 20:57, DJ 20:42, AR 20:56