2023. május 10., szerda
JÉZUS MINDIG VELEM VAN
„Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20)
Teológiai hallgató voltam az Andrews Egyetemen, a michigani Berrien Springsben, ahol feleségemmel és három gyermekemmel együtt éltem. A tanulás mellett örömmel osztottam meg feleségemmel a gyermekneveléssel járó felelősséget és feladatokat.
Egyik nyáron az egyetem felújította a lakótelep játszóterét. Mihelyt működőképessé tették az új felszerelést és elrendezték a helyet, fogtam a kétéves kislányomat, és elvittem a játszótérre. Miután gondosan megmutattam neki mindent, és elmagyaráztam, hogyan kell biztonságosan használni a különböző eszközöket, legvédelmezőbb apai hangomon a következőt mondtam neki: „Soha ne gyere ide egyedül!”, kifejezve ezáltal az aggodalmamat a jólétéért és a biztonságáért.
Kétéves kislányom teljes ámulatomra ezt válaszolta: „Apa, Jézus mindig velem van!” Abban a pillanatban paradigmaváltás ment végbe a gondolkodásmódomban. Kifejezetten tanítottuk a gyermekeinket Isten szerető jelenlétéről, és arról, hogy megígérte: mindig velünk lesz. Folyamatosan olyan bibliai történeteket meséltem nekik, amelyek Isten szeretetét szemléltetik, és gyakran beszéltünk azokról az alkalmakról, amikor Isten elérhető volt a Bibliában szereplő emberek vagy a napjainkban élők számára. Családunk és életünk számos eseményéről bizalommal és hálával meséltünk nekik. De azon a napon a kislányom azt hallotta, hogy úgy beszélek, mintha Isten elhagyná őt, és ez ellentétben állt mindazzal, amit korábban
tanítottam neki.
Szavai arra késztettek, hogy megvizsgáljam a meggyőződéseimet, és azt, ahogyan kifejezem ezeket Isten jelenlétével kapcsolatban, Aki mindenkor, minden helyen, körülményben és helyzetben velünk van. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően újragondoltam a Szentírás számos, az Úr jelenlétéről szóló szakaszát. Rájöttem, hogy amíg valóban hiszek abban, hogy Isten mindig velem van, nincs mitől félnem, és nincs okom rá, hogy odahívjam Istent, ahol már eleve jelen van – azaz magam mellé.
Köszönöm Neked, a Mindenütt Jelenlévőnek az életünkben tanúsított állhatatos szeretetedet, és hogy gyermekeink szavain keresztül is tanítasz minket!
Bill Neely