myBible logó myBible
Fiókom

2023. április 28., péntek

MENTORÁLÁS ZAVAROS IDŐBEN

„Megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32:8)

Amint a kommunisták hatalomra jutottak Romániában, legfőbb céljuk volt lassan, de biztosan kialakítani az ateista társadalmat. Mivel a kommunizmus is egyfajta „vallás”, nem tűr meg más hitet maga mellett, ezért „minden vallási forma, de különösen a kereszténység ellensége lett” (Bergyajev, 1960).
A kommunisták rájöttek, hogy céljaikat nem igazán érhetik el a felnőttekkel, ezért úgy döntöttek, hogy „megtűrik” a keresztények meggyőződéseit és felfogásait, de mindezt csupán azért, hogy minden figyelmüket az ifjabb nemzedékre összpontosíthassák, és meggátolják a vallási meggyőződések fiataloknak történő átadását. Az „új ember” megteremtése jelentette azt a kommunista ideált, amely „a fiatal nemzedék szakmai és politikai felkészítése és a párt programjain való tevékeny részvétele” által valósítható meg (Cernat, 2004). A romániai „aranykorszakban” a közoktatást a jövő kommunistáinak inkubátorává tették.
A kommunista államhatalomnak a romániai társadalom elvilágiasítására tett próbálkozásai ellenére voltak olyan gyermekek és ifjak, akik – többnyire „illegálisan” – a legmagasabb szintű vallásos nevelésben részesültek. A gyermekek lelki területen tartása és a vallásos érzület ifjabb nemzedékeknek való átadása a szülők, lelkipásztorok és gyülekezetek erőfeszítéseinek volt az eredménye, így a könnyekkel, küzdelemmel és kitartással telt évek múltán a legszebb gyümölcsöket arathatták le.
Az információkat és a vallási-erkölcsi értékeket átadó tanítók és mentorok igazi példaképként szolgáltak, kiválóan képzett emberek voltak, rendkívüli erkölcsi tartással, istenfélelemmel és felebarát iránti szeretettel felfegyverkezve. Nekik köszönhető a romániai Adventista Egyház fejlődése.
Adj ma hálát Istennek azért a mentorálásért, amit a hűséges emberek végeztek történelmünk nehéz időszakában, mert megértették, hogy az igazi keresztény nevelés üdvösséghez vezet!

Ciprian Ciurea

Napnyugta: B 20:15, CT 20:04, IS 20:15, MS 20:26, SM 20:36, CJ 20:37, DJ 20:24, AR 20:37

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.