myBible logó myBible
Fiókom

2023. április 25., kedd

ITT VAGYOK, KÜLDJ EL ENGEMET!

„Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” (Jn 20:21)

A gyermeknevelés a legszebb és legértékesebb munka, amit szülő végezhet. A gyermek első tanítója az édesanya. Az ő kezében van a gyermek nevelése épp akkor, amikor a leginkább befolyásolható és a leggyorsabban fejlődik. Ő az első, akinek alkalma nyílik jó vagy rossz irányba alakítani a gyermek jellemét. Utána pedig a további időszakokban a nevelők és a tanítók hatnak a gyermek nevelésére.
Annak érdekében, hogy a lányom minőségi oktatásban részesülhessen, keresztény iskolát választottunk neki, noha ehhez haza kellett jönnünk külföldről, és le kellett mondanunk az ott kialakított életvitelünkről. Istennek azonban más terve is volt, éspedig, hogy Őérette dolgozzak egy keresztény iskolában.
Tanintézményünk látásmódját fontos bibliai elv határozza meg: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Péld 22:6). Meggyőződésünk, hogy az értékekre hangsúlyt fektető, valamint a világról és az életről alkotott keresztény felfogáson alapuló oktatás a legéletképesebb örökség, amit a gyermekeinkre hagyhatunk annak érdekében, hogy a társadalom jobbá és erkölcsileg egészségesebbé váljék. Iskoláink oktatásfilozófiai pilléreit az alapos akadémiai képzés, valamint a jellemnevelés képezi. Ha keresztény erkölcsre neveljük gyermekeinket, segítünk nekik elsajátítani a bibliai értékeket: a tisztességet, a becsületességet, az együttérzést és a nagylelkűséget. Ezáltal készítjük fel őket arra, hogy értékes emberekké és Isten országának állampolgáraivá váljanak.
„Uram, vigyázz a keresztény iskolákra, és azokra, akik igazgatják az ott tanuló diákok útját. Add, hogy általuk is a Te terved valósuljon meg!”

Corina Mihaela Cozma

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.