myBible logó myBible
Fiókom

2023. április 17., hétfő

DICSÉRD ŐT MA, HOLNAP ÉS MINDENKOR!

„Mert megvidámítottál engem, Uram, a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem.” (Zsolt 92:5)

Nem tudjuk pontosan, hogy az Úr mely cselekedete késztette örömre Dávidot, az viszont biztos, hogy amit Isten tesz, az jó és megédesíti az életet. Megtalálni minden nap az Isten iránti hála okait, az egyik legáldásosabb szokás, amit elsajátíthatunk. Ha naponta dicsőítenénk az Urat, életünk különleges lelki erővel újulhatna meg.
Mivel naponta gyerekek között vagyok, nem kerülheti el a figyelmemet, hogy miként munkálkodnak az érdekünkben az őrzőangyalok, és hogyan vezérli Isten a kicsinyek életét.
Az óvodában számos célkitűzésünk egyike, hogy a gyermekek barátságot kössenek az Úrral, és a maguk során a családjaikba is elvigyék az isteni üzenetet. Az egyik ilyen irányú tevékenységünk, amely pozitív hatással van az óvodás gyerekekre, lehetővé teszi, hogy gyermekek, szülők, sőt még nagyszülők is részt vehessenek a gyülekezet programjain, és megismerjék a közösségünket. Minden évben készítünk egy különleges programot, amelyet előadunk a községünkben levő adventista gyülekezetekben, ahol megköszönjük az anyagi támogatásokat és az imákat. Ezáltal azok a szülők is szívesen részt vesznek ezeken az alkalmakon, akik egyrészt sosem jártak még adventista gyülekezetben, másrészt pedig sosem válaszolnának a meghívásunkra. Örömünk még nagyobb, ha eljönnek, és megköszönik, hogy a gyermekük is imádkozhatott a gyülekezetben. Isten minden helyzetet felhasznál – még a számunkra legjelentéktelenebbnek tűnő körülményeket is –, hogy megérinthesse az emberi szíveket.
Hogy ne dicsérnénk Istent, hogy ne dalolnánk örömünkben, ha látjuk, milyen csodálatosak és magasztosak az Ő útjai?!
Ne fukarkodjunk Isten dicsőítésével, mivel minden munkája csodálatos és méltó arra, hogy beszéljünk róla! Határozzuk el, hogy szüntelenül, mindenütt és mindenkor dicsőíteni fogjuk Őt! Dicséret legyen mindenkor a mi ajkunkon!

Alina Chiriță

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.